AktuálisNagymamája elmagyarázta, miért erőszakol kocsikat Gergő Autókat erőszakol meg egy pécsi férfi, a beteges akcióiról felvétel is készült. A Bors megtalálta a nagymamájával élő fiatalembert. A nagyszülő magyarázattal is szolgált unokája különös viselkedésére.
CelebElvett jogosítványa miatt eddig egymilliót bukott a Viszkis <p>Április 10-én kapná vissza a jogosítványát Ambrus Attila, ám két hete tudta meg, ehhez utánképzésen kell részt vennie. Sőt 9-én vizsgáznia is kell, ráadásul számítógépen.</p>
AktuálisLegendás szépség - Veterán busz tűnik fel Budapesten Minden idők legszebb buszának tartják a faros Ikarust, ami után mindenki megfordult az utcán. A korabeli buszoknál jóval nagyobb volt, mégis kifogott rajta a fővárosi forgalom. A Közlekedési Múzeumban most újra feltűnik egy.
AktuálisBedrogozott részeg gázolta halálra a 18 éves Krisztinát A teste negyven métert repült, mindkét lába leszakadt a 18 éves Krisztinának, amikor egy ámokfutó elgázolta Szegeden. A barátja fél méterrel mögötte állt, tehetetlenül nézte végig a horrorisztikus jelenetet.
Test és lélekA könnyező Szűz Mária-szobrok csodái <p>Bizonyára sokan hallottak már könnyező képről vagy szoborról, vagyis olyan tárgyról, amelyről azt állítják a szemtanúk, hogy emberi könnyeket ejtenek, illetve emberi vért verítékeznek.</p>
SportMichelisz Norbert: Hamilton beállítja Schumi csúcsát Forma-1 Bahreini Nagydíj <p>Vasárnap, 17.10, tv: M4 Sport</p> <p></p>