AktuálisBuszon halt borzalmas halált a fiatal anyuka Egy partibuszból zuhant a forgalmas útra a 26 éves Jamie Frecks, akinek esélye sem volt a túlélésre, miután három autó is áthajtott rajta az esés után. A fiatal nő két hónappal ezelőtt lett anyuka, és a szülés óta először ment bulizni,...
SportMichelisz: ünneplés elnapolva Michelisz Norbert a második helyért kijáró ünneplést hétvégére halasztotta, egyelőre inkább megsérült versenyautójáért aggódik, amelyre a Salzburgringen vár a következő bevetés.
CelebKristen Stewart karambolozott A színésznőnek szerencsére nem lett semmi baja. A másik sofőr is ép bőrrel megúszta.
SportMichelisz Norbert újra a topon van Tavalyi futamgyőzelme után a túraautó-vb magyar pilótája, Michelisz Norbert tegnap egy második hellyel örvendeztette meg népes szurkolótáborát a Hungaroringen.
AktuálisÖten haltak meg az égő limuzinban San Franciscóban 10 ember utazott abban a limuzinban, ami kigyulladt. Négy nőnek és a sofőrnek sikerült kimenekülnie, a többiek bennégtek.
AktuálisÍgy cselezze ki az autótolvajt Annak ellenére, hogy a statisztikai adatok javuló tendenciát mutatnak, az autólopások száma még mindig magas, főleg akkor érezzük így, ha érintettek is vagyunk az ügyben.
CelebBritney Spears totálisan bepánikolt Britney Spears teljesen kétségbeesett, amikor megtudta, a Kaliforniában pusztító tűzvész az ő otthonát is fenyegeti.
AktuálisSaját kétéves fiát gázolta halálra G. Andor Elviselhetetlen fájdalom gyötri G. Andort. A példás családapa tolatás közben elgázolta kétéves kisfiát. Rolika a garázsból szaladt az autó alá, édesapjának esélye sem volt, hogy észrevegye.
SportLebutítja autóját a Red Bull Visszafele fejleszti autóját a Forma-1-es istálló. A gumik nem bírják a kocsik leszorítóerejét.
Aktuális2 millió 481 ezret keres havonta Kövér László Jócskán meghaladja a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.