AktuálisAnyajegyét leszedték, megölte magát A tanárnő homlokán lévő anyajegytől műtéti úton szabadult meg, de az operáció után fájdalmai voltak. Hiába panaszkodott, nem foglalkoztak vele, egy ideig bírta, aztán önkezével véget vetett életének.
AktuálisSaját nyakát akarta elvágni a gyilkos Soha nem kerülhet szabadlábra a pécsi sörfőzde volt logisztikai vezetője, aki két ügyvédet végzett ki Romonyán 2011-ben – döntött a Pécsi Ítélőtábla. A férfi az ítélet előtti napon egy biztonsági borotvával akart öngyilkos lenni.
AktuálisBorzasztó: gyerekek ezrei lesznek öngyilkosok az internet miatt Tavaly november óta közel két és fél ezer öngyilkosságra buzdító internetes oldalt tiltottak be Oroszországban - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet. Több ezer fiatalkorú vette el saját életét a honlapok hatására.
Test és lélekSegít a tanulásban és a gyógyulásban a zenehallgatás A zenével egyesek hangulatot javítanak, mások megélik a gyászt, fájdalmukat. Van, aki a tanuláshoz használja, de egy biztos, csupa pozitív hatással rendelkezik és a legfontosabb: vény nél-kül kapható és ingyen van.
AktuálisBörtönőrrel szexelt, majd öngyilkos lett a tini A 19 éves fiú a fiatalkorúak nevelőintézetében ismerte meg az ott önkéntes őrként dolgozó 43 éves, kétgyermekes családanyát. Mikor kiengedték, a szeretője lett, ám nem sokkal később összeverte a nőt, majd felakasztotta magát.
AktuálisMegrázó vallomás: három nap alatt nyolcszor vetélt el Könnyek közt emlékszik vissza élete legborzasztóbb hetére az a brit asszony, aki nyolc gyermekét vesztette el mindössze 72 óra alatt. A nő azóta súlyos depresszióba esett, alkoholfüggővé vált és több alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot.
AktuálisVona Gáborral pózolt Álmos A vádlott, Sz. Álmos büszkén feszített a Jobbik pártelnökével. A fiú öngyilkosságban közreműködés vádjával állt bíróság elé.
AktuálisVálogatás nélkül gyilkolt az autós ámokfutó - videó Először egy nőt és annak lányát lőtte le, majd egy ártatlan autóst küldött halálba, később magával is végzett a floridai őrült.
AktuálisBorzasztó módon dobta el életét a kismama A fiatal egyetemi kutató szülés utáni depresszióban szenvedett, végül egy 160km/órával száguldó vonat elé vetette magát.
VéleményVélemény: Nevetgélők Ülnek a bundázással vádolt REAC-focisták a bírósági tárgyaláson. A vád szerint öt bajnoki meccset manipuláltak, euróezreket kaszáltak és mindenkit becsaptak. Szurkolókat, a klubot, mindenkit. Olykor még egymást is.