AktuálisNem bírta a nyomást: öngyilkos lett a politikus Kedden – néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött volna a pere, amelyben hivatali visszaéléssel gyanúsították meg – öngyilkos lett Jean Germain francia szenátor, Tours városának korábbi polgármestere.
AktuálisÉrthetetlen: fejszével végezte ki nejét a százéves Lehet, hogy minden idők legidősebb gyilkosa lett az a százéves férfi, aki alvó feleségét mészárolta le egy fejszével, majd pedig saját magával is végzett.
AktuálisHúsvét vasárnapján lett öngyilkos Szegeden Az áldozat kiugrott egy panel ötödik emeletéről, azonnal meghalt.
AktuálisEgy napot töltött összezárva halott anyjával a kétéves Közel 24 órát töltött terhes anyja élettelen testével egy autóba zárva a kétéves, mire rátaláltak.
AktuálisAz özvegy szerint balesetben halt meg Katona Üres altatós dobozokat találtak a kedden elhunyt színész, Katona János lakásában. Élettársa szerint baleset történt.
AktuálisFekete mágia kergette öngyilkosságba az anyát Egy szupermarket kellős közepén vetett véget életének az az asszony, aki súlyos depresszióban szenvedett egyik lánya elvesztése után. A nő úgy sejtette, gyermeke halálát fekete mágia okozta.
AktuálisHázi feladata miatt ugrott halálba az iskolás A kislányt tanárnője küldte haza, mert nem volt rendesen megcsinálva a leckéje. Félelmében a hetedik emeletről vetette magát a mélybe.
AktuálisTerézia a Quaestor miatt lett öngyilkos Eltemették a brókerbotrány egyik áldozatát, tudta meg a Bors. A kecskeméti családanyát közel kétszázan kísérték el utolsó útjára.
AktuálisEddig négyezer roncsdarab és emberi maradvány Eddig több mint négyezer roncsdarabot, illetve emberi maradványt gyűjtöttek össze a helyszínelők a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgépből, illetve a 150 áldozat holttestéből - közölte a francia csendőrség.
AktuálisÉn vagyok a sátán és megöltem a szüleimet! Saját maga hívta fel a rendőröket az a 34 éves férfi, aki vasárnap éjjel megölte a szüleit Budapesten. A rendőrök bemérték és elfogták.