Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

8311-8320 találat megjelenítése a(z) 9623-ből a következő témában:

állat

Megölheti a méhméreg a HIV-vírust?

Megölheti a méhméreg a HIV-vírust?

Hosszú évek óta kutatnak a szakemberek olyan ellenszer után, amellyel segíteni lehetne a HIV-vírussal fertőzött embereken. A Washingtoni egyetem kutatói talán megtalálták a megoldást.
12 évig is élhet a nyuszi

12 évig is élhet a nyuszi

Húsvét közeledtével érdemes szót ejtenünk a házinyulak tartásáról. A hagyományos, „nagy” nyulakon kívül egyre elterjedtebb a törpe változat is, ami legfeljebb kétkilósra nő meg.
Elütötte, csomagtartóba tette, mégis túlélte

Elütötte, csomagtartóba tette, mégis túlélte

Egy michigeni biztonsági őr egy gyanús kocsit átvizsgált, majd amikor a csomagtartót kinyitotta, egy vad ugrott ki belőle. Az állat elmenekült, a tulajdonos pedig azzal védekezett, hogy a szarvast elütötte, és azt hitte, meghalt.
Gyerekek és házi kedvencek

Gyerekek és házi kedvencek

Minden szülő életében elérkezik a pillanat, amikor a cseperedő gyermek egyre inkább vágyik valamilyen házi kedvenc társaságára.
Megmentették a kis hódot

Megmentették a kis hódot

Messze a lakhelyétől találtak rá egy elkóborolt hódra. Az állat erősen legyengült állapotban, már a végét járta, de az állatkert embereinek végül sikerült megmentenie.
Benzinnel ütik ki magukat a macik

Benzinnel ütik ki magukat a macik

A dél-kamcsatkai medvekolónia annyira rászokott az üzemanyag szipuzására, hogy ha nem találnak üres tartályt, a felszálló helikopterek után leskelődnek néhány csepp anyagért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.