Az elmúlt 30 év legdurvább vihara söpört végig az országon július 7-én. A tomboló ítéletidő senkit és semmit nem kímélt: tűzgolyók cikáztak, fák törtek ketté. Sok helyen az áram is elment, és a tetőket is leszaggatta az orkánerejű szél. Sárándon is olyan volt, mintha eljött volna az apokalipszis. A falu házain keletkezett károkat Szőllősi Norbert kezdte helyrehozni a csapatával. Ingyen!
Norbert és csapata Sáránd viharhősei! A tetőfedő cégvezér mindig is önzetlenül segített másoknak, ha tudott. A szíve Sárándért dobog most, hiszen a vihar jelentős károkat okozott a 4500 fős településen.
Én azért láttam már sok mindent, de ekkora szelet én még nem nagyon éltem át!
– idézte fel a Borsnak a családapa, kiemelve: a falu utcáin rémisztő pusztítással gázolt át az ítéletidő – fákat döntött ki, piaci bódékat pakolt arrébb a szél.
A községben sokak otthonát megtépázta a rossz idő. Ő ebben a nehéz helyzetben is a rászorulókra gondolt: a cége minden e heti munkáját félretette, hogy azoknak segítsen ingyen, akiknek nincs pénzük megcsináltatni a károkat.
Norbert négy alkalmazottjával három napon át – szerdától péntekig – járják a falut. Időseknek, egyedülállóknak és mozgáskorlátozottaknak tatarozzák a tetőt. Norberték Sáránd viharhősei! A közösségi oldalán tett közzé felhívást – jelenleg 30 családnak segítenek.
- Tudtam, hogy jó érzés segíteni, de ez nekünk nagyon felemelő volt. Most végre volt valami, amiben mi vagyunk a jók és ebben tudtunk segíteni. Szinte senki nem akarta elhinni, hogy ezt ingyen csináljuk. Mindenki meg akarta hálálni, de ez nem erről szól – vallotta be Norbert szerényen.
A viharhősök szerdán 9 családhoz mentek el. A többi között egyedülálló, kétgyermekes anyának is nyújtottak segítséget. A sors különös fintora, hogy a férfi a korábbi haragosainak, egy idős házaspárnak is segített. A pár egy erdő széli játszótérnél él, és nem szeretik a gyerekzsivajt. Norbert gyerekeit korábban el akarták onnan zavarni – ám ő ennek ellenére is önzetlenül helyrepofozta az otthonuk tetejét.
Náluk elég nagy kár keletkezett. Az összes közül, akikhez aznap mentünk, az ő tetőjüket rongálta meg legjobban a vihar. Több helyen le volt csúszva a cserép a házon és a melléképületen is. A házban két helyen beáztak
– mondta, úgy folytatva:
- Rajtuk lepődtem meg a legjobban, mert ők nem tudták, hogy ki vagyok. Beszélgettünk. Rendes idős házaspár valójában. Nem előítéletekkel mentem. Az volt a legfurcsább, hogy tudom, volt egy vitánk. Ezt mondtam is nekik, de nem emlékeztek rám. Én viszont igen, de ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Ezt azért odaszúrtam nekik – nevet. – Sajnálták, de mondtam, hogy nem kell, szívesen segítek – részletezte.
Azt reméli, a jótette némi változást hoz a játszótéren és a gyerekek békében tudnak majd játszani.
Nekik az volt a bajuk, hogy némelyik szülő eldobálja a szemetet. Mondjuk, én ezt ott nem tapasztaltam… Remélem, hogy ebből a házaspár okul. Most talán látják, hogy ez összetartó közösség, nincs szükség veszekedésre
– húzta alá a viharhős apuka azzal zárva, hogy jó tempóban haladnak a segítségnyújtással, így könnyen lehet, hogy a környező falvakban is tudnak segíteni, ha kérik.
A viharról videónkat itt tekintheted meg:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.