
Kapu Tibornak valószínűleg egy álma vált valóra, amikor bekerült a Hunor programba, és második magyar űrhajósként lehetőséget szerzett arra, hogy egy expedíció keretein belül heteket tölthessen el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). És bár sokan azt gondolnák, hogy odafent csak szórakozásból áll az élet, a valóság egészen más: a fedélzeten tartózkodóknak minden perce be van osztva. Képgalériánkban most megmutatjuk, milyen az élet az ISS-en – és hogyan dolgozik ott épp most Kapu Tibor!
A mindennapok odafent távol állnak a sci-fik világától. Az űrhajósok komoly tudományos kísérleteken dolgoznak, edzenek, karbantartják az állomást, és persze néha a Földet is megcsodálhatják. Ráadásul a Hunor program résztvevőjeként Kapu Tibor nemcsak magyar, de nemzetközi kutatásokhoz is hozzájárul. De azért természetesen időnként fotókra is futja az idejéből.
Az időközben a mindenki szívét meghódító Kapu Tibor és három űrhajóstársa visszatérésének időpontja már a kilövéstől lázban tartja az embereket. Érkeztek is a találgatások a hazaérkezés időpontját illetően, azonban lapunk megtudta, hogy Kapu Tibor várhatóan július 14-én fejezi be a küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyhatja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.
A Crew Dragon „Grace” űrhajó Kalifornia partjainál landol majd.
De addig is, nézd meg galériánkat, és lesd meg, hogyan zajlik az élet ott fent a Nemzetközi Űrállomáson!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.