Felavatták a Csömödéri Kisvasút meghosszabbított szakaszát

kisvasút
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 26. 20:22

A Csömödéri Állami Erdei Vasúté a leghosszabb kisvasúti hálózat Magyarországon, a Zala megyében található rendszer teljes hossza 109 kilométer. Ennek ugyanakkor mindössze a harmadán, a Lenti és Kistolmács közötti 32 kilométeres szakaszon szállít utasokat április végétől szeptember végéig. A forgalom nagy részét még ma is a fát szállító tehervonatok teszik ki - derül ki a kisvonat Wikipédia-oldaláról.

A csömödéri kisvasút Forrás: varga Attila/commons.wikimedia.org

Most azonban kibővítették a vasutat, és Mint Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója az átadón elmondta, a vonalbővítéssel az utasok Kistolmács határába érkeznek, és egyből elérik a falu és az erdőtársaság helyben nyújtott szolgáltatásait. 1 kilométer vasúti pálya épült 1 közúti átjáróval, megállóhellyel, és ehhez kapcsolódik 100 méter hosszban járda és parkolóhely.

2018-tól kezdve a Mura Nemzeti Program először a Szentpéterfölde és Pusztamagyaród közti, mintegy 8 kilométer hosszú kerékpárutat adták át. Közben fejlesztették a mozdonyparkot is, és többek között az Ábel névre keresztelt gőzmozdony felújításával biztos hátteret kapott a személyszállítás, alig egy éve pedig átadták a budafai arborétum fogadóépületét. A fejlesztések ezután is folytatódnak - derül ki a zaol.hu híréből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.