Lovasversenyek, koncertek és kiállítások is lesznek a Hortobágyi Lovasnapokon

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 13. 14:29



Lovasbemutatókkal és versenyekkel, koncertekkel, kiállításokkal, hagyományőrző- és gyerekprogramokkal várják a látogatókat július 7. és 9. között a Hortobágyi Lovasnapok szervezői az alföldi városban – írja az MTI.

Fotó: Hortobágyi Lovasnapok / Facebook


A Hortobágyi Lovasnapok az ország egyik legnagyobb lovas rendezvénye, amelyet idén 51. alkalommal rendeznek meg, hogy bemutassák a térségre jellemző pásztorkultúra múltját és jelenét, valamint népszerűsítsék a lovas sportokat.

Mint a szervezők az MTI-nek elmondták, a háromnapos rendezvény programjában lesz csikós és fogathajtó bajnokság, díjugrató verseny és régi magyar mesterségek bemutatója. Népi játékokkal, gólyalábasok felvonulásával és meseolvasással készülnek a Gyermek-lovasfaluban, a felnőtteket kertmoziba, pénteken pedig a Bagossy Brothers Company, szombaton a Tárkány művek, a Budapest Bár és a Racka Jam koncertjére várják.

Idén először ad helyszínt a Lovasnapok július 8-án a Hortobágyi Vágtának, amelyet a budapesti Nemzeti Vágta előfutamaként rendeznek meg.

Ugyanakkor idén újra megrendezik a Lovasnapokat beharangozó Hortobágy házhoz jön! elnevezésű rendezvényt június 17-én, a Debreceni Állatkertben. Az ide látogatók megismerhetik a Hortobágyon élő állatokat, a Hortobágy természeti kincseit, a nemzeti park ökoturisztikai kínálatait, a térség autentikus gasztronómiai különlegességeit és a helyi kézművesek portékáit is.

Fotó: Hortobágyi Lovasnapok / Facebook


A Hortobágy város alapította ménes több mint 300 éves múltra tekint vissza, először egy 1671-ből származó levéltári feljegyzés említi, így Magyarország legrégebbi ménesei közé tartozik.

További információk a rendezvény Facebook-oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.