L.L. Junior volt párjának vissza kellett térnie oda, ahol tavaly augusztusban a szeme láttára gázolták el a kisfiát. A vallomások a helyszínen is ellentétesek voltak.
Egy 38 éves nő ellátogatott a Boroka kilátóhoz az ausztráliai Victoria’s Grampians Nemzeti Park-ba, ahol szeretett volna egy jó fotót, de sajnos annak elkészítése közben lezuhant, és szörnyethalt.
Mackenzie Leuck még írt egy utolsó üzenetet édesanyjának, hogy landolt a gépe, viszont szokatlan módon több üzenet nem érkezett. A család másnap hívta ki a rendőrséget.
A 27 éves Jessica Camillerit bűnösnek találták gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, miután 200-szor szúrta meg egy késel saját édesanyját egy vita után annak otthonában, Sydney-ben. A nőt mentálisan zavartnak nyilvánították.
Rafael Margit évek óta súlyos depresszióban szenvedett. Erős gyógyszereket szedett, négy gyermeke és nyolc gyönyörű unokája ellenére sem lelte örömét az életben. A családja tudta, hogy halni vágyik, hiszen többször is megpróbálkozott...
Pokolgépes merényletet és lövöldözést jelentettek vasárnapra virradóan Kabul két különböző körzetéből, rendőrségi források szerint hárman életüket vesztették.
Még egy éves sem volt az a kislány, aki tegnap hunyt el a fertőzés szövődményeiben. Ő az országban a vírus első halálos áldozata a 14 év alatti korcsoportban.
Körtvélyessy Zsolt 45 évig élt boldog házasságban a színésznőként ismert Egerszegi Judittal, akit öt hét alatt győzött le a vírus. A megözvegyült színész most a lányához, Kingához költözött, ahol L.L. Junior is próbál lelket önteni belé.
Koronavírusban elhunyt háziorvosát gyászolja Bánréve, Sajónémeti és Sajópüspöki. Dr. Szabó Győző évtizedek óta látta el az említett települések betegeit. Mindenki döbbenten áll a tragédia előtt, a doktor élettársa megrendítő...
Vádat emeltek egy ápoló ellen, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az orvos által előírt gyógyszert adta be egy betegnek, az idős férfi pedig nem sokkal később meghalt - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség...
Kegyetlen játékot űz az élet a kenyeret fuvarozó férfival, aki rendszeresen segítette Marikáék családját. De most a balsors vezette az autóját, amellyel áthajtott az asszonyon.
Nem zárják börtönbe azt a kőbányai anyát, aki tavasszal a kádba fojtotta korábban rajongásig szeretett kislányát, a két éves Lilikét. Kóros elmeállapota miatt a rácsok helyett az elmegyógyintézet vár Orsolyára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.