AktuálisNyolc napon keresztül tartották fogva a 13 éves kislányt: maga mesélte el, milyen borzalmakat élt át Családja először nem is jelentette kislánya eltűnését, mert a nyomozók vagy nem hittek volna nekik, vagy csak tessék-lássék módon fogtak volna bele a keresésbe
CelebHelyén van a szíve: Különleges ajándékkal segített egy agyműtött kislányon Tóth Vera - Fotó Az énekesnő szíve a helyén van, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy beteg kislánynak és édesanyjának segített.
AktuálisA halottkémek is megrendültek: 18 hónapos kislányt erőszakolt halálra a nevelőapja - 18+ Sokat próbált halottkémek is megrendültek, hiszen egy másfél éves leánygyermek olyan tettből eredő sérülésekbe halt bele, melyekre nincs jelző.
AktuálisKis híján belehalt egy fürdésbe a kamaszlány – csak azt szerette volna, hogy jobb illata legyen A 13 éves lány életébe kerülhetett volna a fürdőzés – és a karácsonyi ajándék. Szerencsére szülei és a kiérkező mentők idejében cselekedtek, így elkerülték a tragédiát.
Aktuális„Ez a legszörnyűbb ügy, amit valaha is láttam” – egy kutyaketrecben találtak rá az ötéves kislányra
AktuálisElőször csak antibiotikumot adtak a fülére – később már azt mondták az édesanyjának: csoda, ha 24 órát túlél az ötéves kislány Amikor végül mesterséges kómába helyezték a ritka, de halálos betegségben szenvedő ötéves kislányt, az orvosok abban sem voltak biztosak, túléli-e a következő 24 órát. Ehhez képest hetekkel korábban még azzal nyugtatták az édesanyját:...
CelebHódi Pameláék már tudják, hogy fogják hívni születendő kislányukat Egyelőre nem jöttek be a rajongók tippjei.
Aktuális5 éves kishúga talált rá a 10 éves lányra – egy buta netes kihívás miatt kellett meghalnia Az értelmetlen kihívás lényege az volt, hogy addig kell fojtogatniuk magukat, amíg elájulnak.
Aktuális„Senkinek nem kívánom, hogy ezt élje át” – pillanatok alatt omlott össze a Gábor-család élete Ellopták a bajai piacról azt az adományt, amit egy két és fél éves daganatos kislánynak összegyűjtöttek. Pedig a pénzre óriási szükségük van, hiszen a kislányt Hamburgban gyógykezelik, ha hazatér, steril szobára lesz szüksége.
AktuálisKizuhant az ablakon és halálra fagyott a hároméves, mert nem tudott visszamenni a házba Halálra fagyott egy hároméves illinoisi kislány, miután kiesett lakásuk ablakán, ám vissza már nem tudott menni a házba.