Szűk baráti és családi körben, az ország egyik legszebb vidéki helyszínén mondta ki a boldogító igent a Barátok közt sztárja, és ifjúkori szerelme, Annamária – értesült a Bors.
Az idei év a változások éve a Barátok közt egykori színésznőjének: a sorozatot otthagyta, hogy az X-Faktort vezethesse, rátalált a szerelem, és immár egy hatalmas drágakő is díszíti az ujját.
Hiába trend a válás, a bíróságon dolgozó szakembereknél jobban kevesen látják a bontóperek árnyoldalait. Nem csoda, hogy a többségük ellenzi azt. A Women's Health gyűjteményéből szemezgettünk.
Már nem is próbálnak úgy tenni, mintha együtt lennének, úgy fest, lezárult egy féléves fejezet Hajdú Péter életében. Majd talán az lesz a nagy szerelme, akit nem mutat meg a nyilvánosságnak.
<p>A dzsesszénekesnőnek lelkileg nehéz időszak volt az elmúlt tíz év. Eltemette az édesanyját, a nővérét, és elvesztette a kiskutyáját is. Most kész új életet kezdeni, akár oltár elé is áll. </p>
<p>Túl van egy emlékezetes lánykérésen, és egy költözésen, lassan pedig a boldogító igent is kimondják párjával, Andival. Kasza Tibi a Borsnak azt is elárulta, a Thaiföldön tervezett esküvőn a szüleik sem lehetnek ott.</p>
Esküvő lesz az ország leggazdagabb polgármestere, Orbán Viktor miniszterelnök jó barátjának családjában. Mészáros Lőrinc lányát, Ágnest egy menedzser jegyezte el.
Még egy újbóli házasságkötés után is megmarad a válás és a megözvegyülés egészségre gyakorolt jelentős negatív hatása, derült ki a Chicagói Egyetem és a Johns Hopkins Egyetem közös kutatásából. A legrosszabb a helyzet az egyedül élő elváltak és özvegyek között.
Bombaként robbant Benkő Dániel és nála közel ötven évvel fiatalabb szerelmének, Bazsarózsa <a href="http://www.borsonline.hu/celeb/kisfiut-akar-benko-danieltol-a-19-eves-bazsarozsa/132603" target="_blank">babaprojektjének híre</a>. A nagy korkülönbséggel...
<p>Valószínűleg férjes asszonyként tartja meg a jövő februári Budapest Aréna nagykoncertjét az énekesnő, akit hamarosan oltár elé vezet a kedvese. A szűk körű ceremónián csak a család és a barátok lesznek jelen. </p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.