AktuálisBakancslistája végére ért, majd meghalt a 4 éves Csupán három hónapja volt, miután kiderült, agydaganata van. A kisfiú családja mindent megtett, hogy teljesülhessenek a vágyai, és sikerült is a küldetés, a lista végére értek mielőtt késő lett volna. Gary Barlow és a Ki vagy Doki? című...
AktuálisBrutális túlsúlya miatt hét gyereket vesztett el a nő Drasztikusan le kellett fogynia egy brit asszonynak ahhoz, hogy végre gyereke szülessen. A nő korábban öt alkalommal elvetélt és két gyereket komplikációk miatt vesztett el, közel 200 kilója miatt.
AktuálisMegerőszakolta a 3 éves lányát, mégse kellett börtönbe mennie A dúsgazdag férfinek azért nem kellett börtönbe menni, mert a bíró szerint ez veszélyes lett volna a számára, hiszen a pedofilokat gyakran bántják a rabtársaik. Az sem ritka, hogy ebbe belehalnak. A férfi egyébként elismerte a tettét.
CelebEx-csaját kérte fel keresztanyának Cowell Simon Cowell egyik régi szerelmét kérte fel, hogy legyen nemrég született fia keresztanyja. Egykor ők is akartak közös gyereket, azonban a nő betegség miatt nem szülhetett.
CelebKislánya lesz Christina Aguilerának Az énekesnô sokáig titkolta második terhességét. Most már azt is tudni, mi a gyerek neme. Mondjuk az, hogy mikor jön világra, egyelőre rejtély.
CelebDukai Regina családalapításra készül? Állítólag nagyon jól bánik a gyerekekkel a modell. Többen meg is jegyezték, úgy viselkedik Nasival, minta a sajátja lenne.
AktuálisKisfia szeme láttára kishíján agyonverték az anyukát Kukákat borogattak fel az utcában és egy arra közlekedő autó vezetőjét is bántalmazták Kaposváron a donneri városrészben. A nőt a kocsi ablakán át a földre rántották, majd ütlegelték és a haját tépték. A történteket a nő kisfia végignézte.
AktuálisLeszúrta férjét és babáját, majd maga ellen fordult Nem tudni még, mi miatt lett ámokfutó a 43 éves német nő. A férj még él, de életveszélyes az állapota.
CelebCharlize Theron és Sean Penn haiti kisbabát adoptálna? A színésznő testvért szeretne a már örökbefogadott gyerekének.
CelebMegmutatta szupercuki és csini kislányát Balwdin Alec Baldwin legfiatalabb gyermeke, a hét hónapos Carmen máris belekóstolt a divatozás ízébe. A kislány ugyanis megkapta élete első fülbevalóját.