CelebLánya lesz Harsányi Leventének Októberben születik a műsorvezető második gyereke. Harsányi azt is elárulta, mi lesz a kislány neve.
AktuálisElképesztő: édesanyjának szült gyereket a fiatal nő Örökre összevesztett édesanyjával az a brit asszony, aki beleegyezett, hogy megszüli anyja gyerekét. Azonban, mikor a lány a kezében tartotta a csecsemőt, képtelen volt feladni a kislányt és úgy döntött, ő neveli fel.
AktuálisÖt év múlva megint köztünk járhat a kulcsi családirtó H. Csanád nem elmebeteg – így vélte az ügyészség a kulcsi családirtóról. Ha a 26 éves gyilkos állapota megengedi, akár már öt év múlva is távozhat az intézményből. Igaz, csak egy másikba.
AktuálisÚjabb testvért gyanúsítanak a nagykőrösi brutális gyilkossággal Két testvér és a sógoruk vert agyon és rabolt ki szeptemberben egy 92 éves nôt Nagykőrösön a rendőrség szerint. Lapunk megtudta, T. Richárd és K. Bence után V. Lászlót is meggyanúsították. Az érintettek édesanyja nyilatkozott lapunknak.
AktuálisTitokzatos erő köti össze az ikertestvéreket A héten arról értesülhettünk, hogy Roger Federernek ismét ikrei születtek, majd pedig egy amerikai újszülött testvérpáron ámult a világ, mert egymás kezét fogva emelték ki őket anyukájuk méhéből. Körbenéztünk a különleges ikrek világában.
CelebNorbi még a jászberényi kislányt látja Rékában A nőknek az életben több fronton is helyt kell állniuk. Rubint Réka három gyereket nevel, közben igyekszik férje, Schobert Norbi odaadó felesége lenni, a munkájában pedig határozott üzletasszonyként tevékenykedni. Rékával a mindennapok...
SportPénzzé teszi életét a haldokló focista Fernando Ricksen holland futballista hét hónapja tudta meg, hogy olyan izomsorvadásban szenved, amelyben pár éven belül meghal. A kalandos életű játékos kislánya miatt vallott meg mindent.
CelebTordai Teri: Sohasem bíztak bennem a férfiak Egy budapesti szálloda halljában találkoztunk, majd egy csendes zugba vonulva beszélgettünk. Az elmúlt hetekben több interjút is adott az életéről, és arra kért, ne tegyem fel azokat a kérdéseket, amelyeket előttem már mások megtettek,...
CelebHugh Jackman a vásznon kívül szerény családfő Míg az X-Man-mozi új részében igazi szuperhőst alakít, addig a való életben teljesen átlagos családapának tartja magát Hugh Jackman.
AktuálisLeterítette a családot egy villám Villám csapott egy egész német családba a házuk udvarán. A jelenséget állítólag semmilyen villanás nem előzte meg.