Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Súlyos árat fizetett a sportkarrierjéért Dietz Guszti: az agya oly mértékben károsodott, hogy az is gondot okoz neki, hogy a bevásárlólistát megjegyezze.
Az advent beköszöntével mindenki lázasan készül a közelgő karácsonyi ünnepre, amely a sztárokban is nosztalgikus hangulatot ébresztett. Ajándékokból, apró meglepetésekből, életre szóló emlékekből mindnyájuknak kijutott, ezek közül...
Már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt - hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Teljes a bizonytalanság, senki sem tudja még a hét közepén, hogy a műsorvezető ott lesz-e péntek este a Csak show és más semmi!, illetve a vasárnapi Sztárban sztár következő adásain.
A legtöbb ember kíváncsian kutatja családfáját, kitől, honnan származnak. Van azonban, amikor az eredmény nem az, amire vártunk, sőt, akár egy egész életet is tönre tehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.