AktuálisMeseszerű barátság: csak azért lehetett cuki koszorúslány, mert néhány éve a menyasszony megmentette az életét Hayden Ryals 2016-ban megmentette egy alig kétéves kislány életét, és azóta is szívén viseli a gyermek sorsát, mint egy mesebeli jóságos tündérkeresztanya.
AktuálisSíron túli üzenet: saját halálát jelentette be a fiatal blogger <p>Nyolc éve küzdött a gyilkos kórral a 24 éves nő. Tegnap tragikus posztban jelentette be: elhunyt.</p>
CelebŐszintén vallott állapotáról Demjén Rózsi - interjú <p>Alaposan ráijesztett rajongóira Demjén Ferenc, miután Facebook-oldalára kitett két képet, amiken botra támaszkodik. Sokan azt hitték, megint a lábával van probléma, évekkel ezelőtt ugyanis egy sebfertőzés miatt műteni kellett.</p>
AktuálisÖrömkönnyek után gyász – Napokkal esküvője után halt meg a menyasszony A halálosan beteg menyasszony leghőbb vágya vált valóra azzal, hogy kimondhatta a boldogító igent, ám az álomesküvő után néhány nappal már nem tudott kikelni az ágyból.
Test és lélekMindkét lányom autista: „...azt az ajándékot kaptuk karácsonyra, hogy bejelentette, elhagy minket...”
AktuálisHétköznapi hős - Súlyos beteg gyerekeken segít az üvegcsontú férfi <p>Ganyi Károly megmutatta: nincs lehetetlen. A rendkívül súlyos betegséggel, az üvegcsontúsággal küzdő ózdi férfi egy alapítvánnyal közösen segít a fogyatékkal élő és halálos kórral küzdő fiatal betegeken.</p>