Szilágyi János megdöbbentő vallomása: gyerekként évekre intézetbe adták a szülei

Olyan titokról rántotta le a leplet Szilágyi János, amiről nem sokan tudtak: gyermekként több évet kellett neki is és testvéreinek is eltöltenie intézetben. Apja döntését a máig nem képes megérteni.

A legendás riporter édesapjának ugyanis nagyon fontos volt a párthűség, így amikor kiküldték Argentínába egy kereskedelmi kirendeltség vezetőjének, ő maga ajánlotta fel, hogy a gyerekeket nem viszi, nehogy felmerüljön a disszidálás lehetősége.

Szilágyi János és testvérei évekre intézetekbe kerültek. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra © Végh István

Szilágyi később az anyján kérte számon a szülők rideg döntését: "Lelkiismeret-furdalása volt, mert ugye apám javasolta vagy kérte vagy parancsolta vagy mondta anyámnak, hogy nem visszük a gyerekeket. Anyám meg nem mert ellenállni vagy nem akart, vagy nem tudott. De ő teljesen megértette, amikor elmondtam neki, hogy én ezt a saját gyerekeimmel kapcsolatban egyszerűen nem tudom elképzelni" - idézte a 83 éves újságíró-riporter Felforgatók című podcastben elhangzott szavait a Blikk.

A műsorból az is kiderült, Szilágyi János a szemtelenségének és egy nőügynek köszönhette, hogy 1961-ben - négy év után - kirúgták a Magyar Rádióból. "Mindent későn csináltam meg, linkeskedtem, de amikor engem 61-ben kirúgtak, az amiatt volt, mert egy nőt felvittem a miskolci stúdióba. Az egy nőügy volt" - vallotta be.

A tökéletes habcsókot keresed? Íme a legjobb recept!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors