Aktuális

Suzy: egyelőre szó sincs új férfiről, a lányomra koncentrálok

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

Amióta Suzy egyedülálló anya lett, emberfeletti erőt érez magában, és mindent megtesz a lánya boldogságáért. Ebben még a világjárvány sem akadályozhatja meg.

Forrás: Saját

Sokakkal együtt Suzy sem fog nosztalgiával emlékezni a mögöttünk álló hónapokra. Őt is utolérte a járvány, tavaly október végén elkapta a koronavírust, de szerencsére, enyhébb tünetekkel megúszta. Nem is engedhette meg magának, hogy ágynak essen. AZ ANYASÁG NEM ARRÓL SZÓL, HOGY PIHENŐNAPOT VESZÜNK KI. KÖTELEZETTSÉGEIM VANNAK ÉS MINDENT MEGTESZEK AZÉRT, HOGY A GYERMEKEMNEK MINDENE MEGLEGYEN. EGYEDÜLÁLLÓ ANYÁNAK LENNI NEM KÖNNYŰ FELADAT – magyarázza az énekesnő. 

– Eddig is erős nő voltam, de amióta egyedül nevelem a lányomat, úgy érzem, emberfeletti erő van a birtokomban. Érte bármire képes vagyok.

Mindent megbeszél a kislányával, persze csak észszerű kereteken belül, mert vannak olyan témák, amelyekkel nem szeretné terhelni Zsuzsikát.

RENDKÍVÜL SZOROS KÖTELÉK VAN KÖZTÜNK. A LÁNYOM TELJES MÉRTÉKBEN MEGBÍZIK BENNEM, A LEGFÉLTETTEBB TITKAIT IS ÖRÖMMEL OSZTJA MEG VELEM– mondja az énekesnő, hozzátéve, ha felbukkanna az életében egy olyan férfi, aki elrabolja a szívét, akkor mindenképpen el­mondaná a lányának. Erről azonban egyelőre szó sincsen.

ÚGY GONDOLOM, HOGY MINDENNEK MEGVAN A MAGA IDEJE, NEM SIETTETEK SEMMIT. JELENLEG A LÁNYOMRA KONCENTRÁLOK, ÉS EZEN EGYELŐRE NEM SZERETNÉK VÁLTOZTATNI. JÓL ÉRZEM ÍGY MAGAM.

Suzy elhatározta, hogy mindenképpen beoltatja magát, hogy megóvja a saját és szerettei egészségét.

– Ezen a héten megkapom az első vakcinát, és a családom is követi a példámat. Lassan elkezdődik az iskola és bízom abban, hogy hamarosan újra lehet koncertezni, és hatalmas bulikat csaphatok. Szerencsére a tavaly elmaradt rendezvények időpontjait áttették idénre. Nagyon jó látni, hogy kezd betelni a naptáram, és egyre többször csörög a telefonom a megkeresések miatt. Remélem, ez továbbra is így marad, mert akkor Suzy-bulikból nem lesz hiány – újságolta az anyuka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671013
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei