Celeb

Olyan feneke van a modellnek, hogy röntgennel kellett bizonyítania, hogy nincs benne szilikon

Bors

Létrehozva: 2021.02.27.

A brazil Cássia Mello élete se csak játék és mese!

Cássia Mellónak elege lett abból, hogy az egyik exe mindenkinek azt hazudja, hogy megműtette, és szilikon implantátumokkal feltöltette a fenekét, úgyhogy elment megröntgeneztetni, hátha egy ilyen felvételnek végre hisznek az emberek. Mello nem állt meg aztán ennyinél, fogta a felvétel egyik másolatát, és elküldte az exének is.

A 31 éves brazil modellt egyébként már csak azért is rettenetesen bosszantotta a dolog, mert

büszke arra, hogy minden eredeti, teljesen természetes rajta. A modell szívesen ad szépségápolási és edzéstippeket másoknak, és úgy gondolja, ha megműtette volna magát, azzal kapásból hiteltelenné is vált volna.

- Rendszeresen posztolok arról, hogyan tartom formában magam, hogy ezzel másokat is inspiráljak. Az egész teljesen értelmetlenné válna, ha például fel lenne töltve a fenekem. Elmentem tehát egy klinikára, és csináltattam egy röntgenfelvételt a fenekemről, hogy nincs műtve, és a felvétel egyik másolatát elküldtem az exemnek is ajándékként - magyarázta Mello.

Nem meglepő módon a brazil modell is megtalálható OnlyFanson, ahol fülledtebb fotókat is megoszt magáról. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294913
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez