Celeb

Nyilatkozott a Borsnak Hien négy éve szökésben lévő apja: Visszatérek Magyarországra!

L. B.

Létrehozva: 2019.05.29.

A Megasztárból ismert énekesnő, Hien édasapja négy éve szökött el Magyarországról, az Interpol is körözi, de sehol nem találják. Az embercsempészettel vádolt férfi most a Borsnak szólal meg először a bujkálása óta.

Forrás: police.hu

A gyönyörű hangú vietnami származású énekesnőt 2008-ban ismerte meg az or­szág, a Megasztárban Hien az éneklésével mindenkit levett a lábáról. A 25 éves nő életét máig nagy figyelem övezi, ami a karrierje és magánélete mellett a családja büntetőügyének is köszönhető.

A távolból követi a lánya pályafutását

A családfő, Nguyen Tuan Anh egy évet ült előzetesben, aztán házi őrizetbe került, amit később lakóhely-elhagyási tilalomra módosítottak. Az énekesnő apja a per első tárgyalásán, 2015. június 5-én már nem jelent meg, a bíróság azonnal elfogatóparancsot adott ki ellene. A Tony becenevű vietnami férfi most írásban válaszolt a Bors kérdéseire.

Mint írja, 1983-ban jött Ma­gyarországra, a tanulmányait itt folytatta, ami akkoriban óriási lehetőség és elismerés volt számára, mivel csak a kiváló eredménnyel rendelkező hallgatók jöhettek szóba.

– Imádom Magyarországot és a magyar embereket, igazán a hazámnak érzem az országot! Mindenképpen visszatérnék, ha felmentenek, és vissza is fogok, akár nagyobb áldozatok árán is. Nagyon nehezen viselem a családom, gyermekeim hiányát, nélkülük sehol nem tudok beilleszkedni. Csak azért vontam ki magam az eljárás alól, mert véleményem szerint nem volt tisztességes – szögezte le a Borsnak Hien édesapja, aki a hollétéről nem kívánt beszámolni. A magánéletéről még annyit elmondott, jelenleg dolgozik, és a távolból is követi a lánya énekesi pályáját.

Öt évre ítélte első fokon a bíróság

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly áprilisban bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt első fokon öt év börtönre ítélte a bíróság Hien apját. Édesanyja 1 év, féltestvére pedig 2 év 6 hónap letöltendőt kapott. Az 54 éves családfőt azzal vádolták, hogy társaival alkalmanként akár több mint 3 millió forint ellenében hamis papírokkal segített Magyarországra juttatni vietnami állampolgárokat. A vádirat alapján a vállalkozás közel egymilliárd forint bevételt hozott. A szervezet tagjait 2010 nyarán tartóztatták le.

Új vallomás megtételére készül

– Az elsőfokú eljárástól többet reméltem, véleményem szerint sok dolgot nem vizsgáltak ki elég alaposan. Nem vagyok tökéletes, de bűnszervezetet nem alapítottam senkivel. A másodfoktól azt várom, hogy a barátaimat és a családomat tisztázza, akiket ellenem próbáltak felhasználni – vélekedett a Bors kérdéseire küldött válaszában a férfi, aki fontosnak tartotta megjegyezni: nem szökött el a házi őrizetből, szabad emberként utazott el az országból!

Arra a kérdésre, hogy szökevényként lehet-e élni, azt válaszolta: lehet, de nem jó, nem teljes értékű élet, de egy „igazságtalan” ítélet miatt nem akar börtönben ülni.

Tony új vallomásra készül, amiben – ahogy fogalmaz – próbálja világosabbá tenni egyesek szerepét, mert nevetségesnek tartja, hogy a családjából és pár barátjából épített fel a hatóság egy bűnszervezetet. Hozzátette: elismeri a felelősségét abban, amiben valóban volt, de hangsúlyozza, ezek nem olyan súlyosak, mint amivel vádolják.

Az ügyben hamarosan újabb fordulat következhet, a másodfokon zajló perben a szerdai napon is tárgyalást tartanak.

Vietnamba menekült?

Az ügyészség szerint Hien apja irányította az embercsempész szervezetet, aminek az énekesnő édesanyja és féltestvére is tagja volt. A korábbi tárgyalások során kiderült, hogy a bűnbanda több száz embert csempészett be az országba, de az eljárás során közülük egyetlen ember sem került elő. Dr. Tran Dániel (kis képünk), a család ügyvédje szerint az eljárásban súlyos hibákat vétettek. Egyes vélemények szerint a családfő Vietnamba „menekülhetett”, ott ugyanis nincs kiadatás Magyarország felé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132419_auto_resized.jpg
origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713279616
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban