Mihályfi Balázs: Elviselhetetlen tudok lenni

Valóban építőmérnök az eredeti szakmája?

Nem. Három évig jártam a Budapest Műszaki Egyetemre, építőmérnöki szakra. Gyakorlatilag a harmadik matematika-előadáson kiderült, hogy ezt nem nekem találták ki. De még három évig bohóckodtam ott, hátha… A második év végén lett volna matematikaszigorlat, de odáig már nem jutottam el. De még mindig ráhúztam fél­évet, aztán egyszer csak azt mondtam, vége, és otthagytam.

Akkor ment a színművészetire?

Még BME-s ként felvételiztem a színművészetire, Horvainál, aki látta, hogy hová járok, és azt mondta, menjek oda vissza, az sokkal biztosabb pálya. Egy fél versszakot hallgatott végig.

Komolyan?

Igen, mert az a jó, ha valaki mindenáron színész akar lenni. Én soha nem akartam mindenáron, és ma sem akarok színész lenni furcsa mód, de ez van, ezt kell csinálni. Szakmának fogom föl, amivel tudok pénzt keresni. Ilyen egyszerű és prózai.

Én ezt leírom.

Én ezt vállalom. Nem volt soha komolyabb művészvénám. Azt hittem erről az egészről, hogy majd rólam szól, a problémáimat beszélhetem ki, olyan lesz, mint egy pszichoterápia. De nem így lett, senkit nem érdekelnek a saját gondjaim, hogy velem mi van. Az a lényeg, hogy amit színházban, vagy filmben előadunk, az adjon valamit a nézőnek. Ebben a szakmában a színész magánélete a sajátja. Hogy honnan szedem az élményeket, amit tudok kamatoztatni színház­ban, filmen, az senkit nem érdekel. Nem rólam szól, na! Itt volt egy pici tévedés az én színészetre vonatkozó elképze­lésemben.

Tök jó.

Végül is nem jó, mert harminc éve látom, hogy ezt lehetne több boldogsággal is csinálni, ha dúlna bennem az exhibicionizmus, és a jófajta színészi érzés, de ilyen bennem nincs.

Közben zseniális színész.

Na, ilyeneket kell hal­lanom, és akkor a következő két hónapban, amikor próbá­lok, erre gondolok, és ez tovább lök.

Volt, hogy elkáromkodta magát, basszus, mégiscsak építőmérnöknek kellett volna mennem?

Hajaj! Előfordult párszor. Dúl bennem az igazság­érzet, de közhelyszámba megy már, hogy a színház nem demokratikus intézmény. Sokkal durvább. Pokoli nehéz, sok mindenhez kell alkalmazkodni. Sok olyan dolgot kellene megtenni, amihez nem értek. Lehet tudatosan is karriert építeni, hallunk ilyenről. Végtelen szubjektív az, hogy jó színész vagy-e, vagy sem, hogy miért szeretnek a rendezők, színházigazgatók. Ezért lehet tenni, de én soha nem tudtam. Felmentem a színpadra, és dolgoztam ezerrel.

A felesége, Tóth Adrienn operaénekes. Kíváncsi lennék: hol találkoztak?

Debrecenben, akkor ott játszottam.

A lányuk, Luca már tizenhat éves.

Luca Zsófia. Gondoltuk, ha majd nagy művész lesz, választhat, hogy melyik nevét használja.

És erre van esély, ugye?

Az a baj, hogy igen. Hogy nagy művész lesz-e, azt nem tudom, de az biztos, reggel felkel, és énekel, és este tizenegykor énekelve fekszik le. Jó, hogy a zongora nem fér az ágyába! Ott lebeg Damoklész kardja, de hadd legyen így. Mindig mondjuk neki a klasszikust, hogy le­-gyen egy szakmád, aztán bármit csinálhatsz, de ő Londonban akar majd tanulni. Középfokú angol nyelvvizsgája már van, a felsőfok is mindjárt meglesz. Imádja a zenét, benne van a levegőben a színpad vagy valami ilyesmi.