Celeb

Drámai vallomást tett Weisz Fanni: öt év után békült ki édesanyjával

Bors

Létrehozva: 2020.10.26.

Öt év után talált vissza Weisz Fanni az édesanyjához, akivel most azon vannak, hogy újra felépítsék kapcsolatukat.

– Egyik napról a másikra eltávolodtam a családomtól. Utólag sem értem, hogyan hagyhattam ezt, nem találom még a választ. (…) Nem voltak barátaim, akik akkor azt mondták volna, hogy hülyeséget csinálok – vallotta be a Blikknek a 28 éves modell, aki nemcsak az édesanyjától, hanem a nagyszüleitől és a testvérétől is eltávolodott az elmúlt években és velük sem tartotta a kapcsolatot.

Csak remélni tudtam, hogy anyu megbocsát, és hogy tényleg elhiszi, hogy soha többet nem fordítok hátat neki

– magyarázta Fanni. 

– Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Sok évet kell bepótolnunk, szeretném elvinni a családomat mindenhova, utazni, világot látni, jóvá akarom tenni a történteket. Magamra még mindig haragszom – mondta, akire ekkor édesanyja szólt rá.

– Fanni, nem kell! Ez már a múlt. A jövőbe kell tekinteni, és annak örülni, hogy most itt ülünk együtt, és minden olyan, mint régen. Hálás vagyok neked, amiért újra az életem része vagy, és hálás vagyok a párodnak, Gergőnek is, aki sokat segített abban, hogy még szorosabb legyen a kapcsolatunk – ölelte meg lányát Ágnes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók