Celeb

Zarándokhely lett Benkő László otthona

SM

Létrehozva: 2021.04.08.

Öt hónappal ezelőtt hunyt el Benkő László, de rajongói máig nem feledik az Omega zenészét. Nem csak zamárdi otthona, hanem a Tabán is zarándokhellyé vált, ahova évekkel ezelőtt születésnapja alkalmából saját kezűleg ültetett fát.

Forrás: Bors archíve

Szépen cseperedik az a fa, amit budapesti otthonához közel, a Tabánban ültetett a tavaly novemberi 18-án, hosszú betegség után elhunyt Benkő László. A belvárosi parkba azóta is tömegesen érkeznek a rajongók, a Bors mécseseket, szalagokat és egy-egy személyes üzenetet talált a helyszínen.

Amikor apu meghalt, nem lehetett a koronavírus-járvány miatt a temetésen végső búcsút venni tőle. Édesanyám kérése volt, aki szeretne megemlékezni róla, ezt a Benkő Laci fájánál tegye. Virrasztás jelleggel, találkozót szerveztek a rajongók, több százan is megfordultak egyszerre a Tabánbankezdte a Borsnak a zenész fia, Benkő Balázs.

Eltelt ugyan öt hónap, nem múlik a fájdalma a családnak.Nem lehet apu elvesztésén egyik napról a másikra túl lenni. De kicsit vigasztal, és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a rajongók máig nem feledkeztek meg róla. A fáját azóta is zarándokhelyként látogatják. Ez is bizonyítja, mennyien szerették. Bármikor járunk arra, mindig újabb üzenetet találunk, húsvét előtt teljesen körbe rakták nyuszikkal és textillel bevont hímes tojásokkal. Volt, aki még arra is vette a fáradtságot, hogy sárga virágokkal körbe ültette a fát – mesélte a zenész fia.

Úgy tűnik, a hagyományt átviszik zamárdi otthonához is.

Van két zongora, virágágyásnak csináltunk meg, ide is rendszeresen ellátogatnak a rajongók, nagyon helyesen feldíszítették. A napokban tudtam meg, hogy a budapestihez hasonlóan, június 12-én itt is ültetnek egy gyümölcsfát apukám emlékére a ház elé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090252_auto_resized.png
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698011
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698011
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel