A TV2 Tények műsorvezetőjéről tavaly év elején furcsa pletyka reppent fel. Várandósnak hitték Marsi Anikót, aki mára élete formájába került.
Marsi Anikó az egyik legismertebb műsorvezető, bemondó. Idén ünnepelte 50. születésnapját, de fiatalos lendülete még a régi. Az elmúlt évben pedig látványos változáson ment át. Tavaly januárban sokan azt találgatták: vajon várandós vagy csak felszaladt rá néhány kiló? Azóta látványosan átalakult és most mindenki a fogyása titkáról kérdezi. A Bors képekben mutatja meg átalakulásait az ismertté váltásától napjainkig.
Marsi Anikó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett tévé-rendező-műsorvezető szakon, a Magyar Televíziónál alig húszévesen, 1994-ben kapott először riporteri feladatot a Múzsa, a Mákvirágok, a Vízöntő és a Kriminális című műsorokban. Később hír- és kvízműsort is vezetett, majd 2006-ban, Palik Lászlóval közös első fia, Vilmos születése után hosszú időre visszavonult a képernyőtől. Második fiuk, Vince 2009-ben született, a család pedig évekre Spanyolországba tette át a székelyét. Tíz év kihagyás után, 2016-ban Anikó a Tények műsorvezetőjeként tért vissza, ahol máig napi rendszerességgel feltűnik a képernyőn. Idő közben a Dancing with the Stars 2020-as, első évadában a tánctudását mutatta meg Szabó Gábor profi táncos oldalán. Palik Lászlóval 2021-ben mondták ki a válását.
Mivel szinte minden este a képernyőn szerepel, ki van téve a közönség véleményének, ami nem mindig pozitív. Bár terhességei után rendre visszanyerte csinos, sportos alakját, s a mozgás aktívan jelen van az életében, a kilók mégis elkezdtek felkúszni rá. Úgy alakult, hogy leginkább deréktájt, hasra kúsztak azok a kilók, tavaly januárban pedig emiatt beindult a találgatás a nézők részéről: vajon babát vár?
A sokkoló állítás szíven ütötte Anikót, aki drasztikus életmódváltásba kezdett. A 90–10-es módszerre esküszik, mely azt jelenti, az alakját 90 százalékban az étrend, és csupán 10 százalékban a mozgás határozza meg. Mint mondja ugyanis, a sport, a futás, a házfelújítással járó fizikai munka a mindennapjai része volt, mégsem érte el a vágyott alakot, amíg az étrendjén nem változtatott. Gyors és látványos eredményt ért el, új képein mintha kicserélték volna.
Az átalakulásáról készített galériánkat a képre kattintva nézheted meg: