Ilyen is csak Olaszországban történhet! Komonyi Zsuzsiban olyan mély nyomot hagyott az olasz amorózó, aki szerelmet vallott neki, hogy még dalt is írt a kalandról. Most kiderült, mit szólt ehhez a férj, aki szemtanúja volt az egész jelenetnek.
Komonyi Zsuzsi új dala, a Micsoda káosz egy cseppet sem hétköznapi pillanatról szól, ugyanis az énekesnőt Olaszország, sőt sokkal inkább egy ottani zenész ihlette meg, aki szerelmet vallott neki. Most el is mesélte az új szerzemény történetét, na meg elárulta, hogyan reagált a férje az új hódolóra.
Komonyi Zsuzsi Nápolyban került érdekes helyzetbe, amiből végül új dal is született. Az énekesnő a Sarà perché ti amo című világhírű slágert dolgozta fel, egy hozzá méltó magyar szöveggel. A Micsoda káosz című dalhoz klip is forgott, az énekesnő számára különleges helyen.
„Imádom Olaszországot, minden évben visszajárunk, Nápolyban van egy világhíres pizzázó, ahová időről időre visszatérünk. Legutóbb belefutottunk egy zenészekből álló társaságba, akik nagy olasz slágereket játszottak a hangszereikkel. Erre én elkezdtem ezekre magyarul ráénekelni, teljesen elájultak tőle, ekkor derült ki számukra, hogy énekesnő vagyok” – kezdte.
Sorra hozták a limoncellókat, az egyikük végül még szerelmet is vallott. A férjem ekkor úgy döntött, hogy közbelép, és letörte az amorózó lelkesedését. Szerencsére tettlegességig azért nem fajult a történet
– emlékezett vissza nevetve Zsuzsi.
Az énekesnőnek ez a váratlan és mulatságos eset segített abban, hogy ihletet kapjon a feldolgozáshoz, ami több okból is nagyon közel áll a szívéhez.
„A Dáridóban Lajcsival sokszor énekeltünk olasz slágereket, mindig is imádtam ezeket. A Sarà perché ti amo mindig is a kedvencem volt, a Micsoda káosz pedig remélem, hogy az idei nyáron a közönség kedvence is lesz. A dalhoz klipet is forgattunk, egy, a szívemhez közel álló helyen. A férjem régi álma vált valóra, és nemrég vendéglátásba kezdett, Budapesten, Cinkotán, egyértelmű volt, hogy ez tökéletes hely ahhoz, hogy itt készüljön el a klipem” – mesélte.
A sztáranyuka azt is elárulta, hogy bár olykor nem egyszerűek a mindennapok, férjével nem csak egy párként és szülőkként, de szövetségesekként is nagyon jól működnek.
A férjem vállalkozása az egész család számára egy új helyzetet hozott, hiszen rengeteget dolgozik, hogy minden tökéletes legyen. A kisfiam és én mindenben támogatjuk őt, nagyon összetartó család vagyunk. A fiúk engem is maximálisan segítenek, nemrég például TikTok-oldalt indítottam. Nem is sejtettem, hogy ez ilyen nagy feladat lesz, de sokszor éjszakába nyúlóan vágom a videóimat, ők ebben is türelmes partnereim. Mi hárman igazi véd- és dacszövetséget alkotunk, ilyen közegben sokkal könnyebb elérni a céljainkat
– mondta Zsuzsi.