Radics Gigi és Visváder Tamás lettek tegnap A Nagy Duett kiesői, így a döntőben már csak vendégként lesznek majd jelen, ők mégsem bánkódnak. Ennek ellenére bevallották, nem mindent tudtak megvalósítani, amit szerettek volna. Tomi például több dolgot sem tudott kihúzni a „Nagy Duettes bakancslistájáról”. Most kiderült, mik ezek.
Radics Gigi párjaként Visváder Tamás sokszor érezte úgy, hogy „lehúzza” partnernőjét, és csak miatta kerülnek hétről hétre veszélyzónába, ahonnan a zsűrinek kell megmentenie őket.
A kieséssel kapcsolatban nincs bennünk rossz érzés, örülünk, hogy sikerült idáig eljutnunk. De a veszélyzónával kapcsolatban egész héten azt mondtam Giginek, hogy ha ismét oda kerülünk, akkor most már inkább menjünk haza, ne onnan jussunk tovább megint
– kezdte Visváder Tomi.
„Tominak titkos vágya volt, hogy adásgyőztesek legyünk legalább egyszer, de ez sajnos nem sikerült” – szúrta közbe Radics Gigi.
Épp azért, mert szerintem Gigi ma Magyarország legjobb hangja, és kellemetlenül éreztem magam hétről hétre, hogy magammal rántom őt. És emiatt mondtam azt, hogy ha nem leszünk adásgyőztesek, akkor menjünk haza, mert nem akarom kínos helyzetbe hozni. Tényleg szerintem, aki azt mondja, hogy nem Gigi a legjobb ma itthon, az csak rosszindulat
– válaszolta Tomi, amivel szerény partnere természetesen nem értett egyet.
Az is kiderült, hogy nem ez volt Tomi egyetlen titkos vágya, ugyanis nagyon szerette volna, ha előadhatják Radics Gigi Vadonatúj érzés című slágerét.
Két dolog hiányzik még az életemből. Egyrészt, hogy egy Radics Gigi számot szerettem volna énekelni közösen. Másrészről pedig a Neoton Famíliától szerettem volna valamit előadni, mert nagyon szeretem őket, és Évát innen is puszilom
– vallotta be Tamás.
„Én annak örültem volna, ha ketten is énekelhetünk valamilyen szép, nagyívű dalt. Ugyan előadtuk a Shallow-t, ami ilyen, de az is közös produkció volt, én pedig szerettem volna, ha ketten is létrehozunk egy ilyen duettet. De sajnos nem történt meg, bár ki tudja, talán még egy tábortüzes otthoni eseményen előfordulhat” – fűzte hozzá Gigi mosolyogva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.