Nótár Mary slágerei végrehajtás alá kerültek

pereskedés
PUBLIKÁLÁS: 2025. február 16. 03:00 / FRISSÍTÉS: 2025. június 04. 11:00
Az énekesnő és a korábbi kiadója közötti jogi vita 2016-ban kezdődött, amikor az énekesnő szerződést kívánt bontani, állítva, hogy anyagilag megkárosították és korlátozták személyi szabadságában. Nótár Mary 2023-ban elvesztette a szerződésfelmondásban indított pert, ezért fizetésre kötelezték, egy árverési oldalon most fel is tűnt több lemezének joga.

Az ügy során több fordulat is történt. 2022 januárjában a bíróság jogerősen kimondta, hogy Nótár Mary nem köteles 80 millió forintot fizetni a kiadónak, és a perköltséget is a kiadónak kellett viselnie. Ekkor az énekesnő kártérítési igényt is benyújtott, mivel dalait évekre letiltották a YouTube-ról, ami jelentős bevételkiesést okozott számára. A kiadó ezzel szemben elmaradt haszon miatt indított pert ellene. 

Nótár Mary
Nótár Mary 2016 óta pereskedik a volt kiadójával / Fotó: Bánkúti Sándor

Nótár Mary fellépések 

Az énekesnő, bár ennek ellenére is megállás nélkül koncertezik, nem lehet nyugodt, hiszen 2023 februárjában a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon úgy döntött, hogy Nótár Mary jogszerűtlenül bontotta fel a szerződést, és körülbelül 25,5 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte az énekesnőt a kiadó javára. Mindkét fél jelezte, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához, így az ügy tovább folytatódik. 

A történetnek azonban még itt sincs vége… A napokban felkerült a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar licit oldalára 14 Nótár Mary által jegyzett dal úgynevezett „hangfelvétel előállítói joga”. A dalokhoz tartozó jogokért egyesével 100 ezer forintot kérnek, a licit 75 ezer forintról indul. 

Nótár Mary
Nótár Mary bírósági ügye lassan tíz éve folyik (Fotó: Mediaworks archív)

És, hogy mihez kezd valaki ezekkel a civil ember számára nehezen értelmezhető jogokkal? Egyáltalán tud Mary arról, hogy a dalainak a jogait kiárusítják? Erről az énekesnő ügyvédjét, dr. Kovács Attilát kérdeztük: 

A végsőkig elmennek 

A kiadóval történő pereskedés évek óta folyik… Egyfelől van egy nyert ügyünk, hiszen a kiadó tulajdonosait elmarasztalták személyi szabadság korlátozása miatt. (Bezárták egy szobába és nem engedték ki, amíg alá nem ír egy szerződést) Mary ennek hatására hozta azt a döntést, hogy továbbiakban nem akar velük együtt dolgozni.

 – mondja az ügyvéd 

Nótár Mary dalainak előadó joga eladó (Fotó: Internet)

Bár több bíróság egymástól eltérő ítéleteket hozott, a legutóbbi jogerős döntés arról született, hogy mindennek ellenére is jogszerűtlenül bontotta fel a szerződését, hiába életszerűtlen a helyzet, hogy valakit fenyegetnek, bezárnak és attól elvárjuk, hogy tovább együtt dolgozzon ezekkel az emberekkel

– magyarázta a jogász, aki hozzátette:

– A bíróság Mary-t kártérítésre kötelezte, gondolom, ennek folyománya, hogy mindenből megpróbálnak pénzt csinálni, többek között ezeket a hangfelvétel előállítási jogokat értékesítik. 

Ezt a döntést természetesen nem fogadjuk el, és elmegyünk az Alkotmánybírósághoz. Sőt, ha kell, akkor Strasbourgba az Emberi Jogok bíróságához is. De ennek ellenére sajnos jelenleg folyik a végrehajtás, ezzel nem tudunk mit kezdeni. 

Az ügy tehát tovább folytatódik, és jelen állás szerint azt sem lehet tudni, hogy aki megveszi a most licitre kínált daljogokat, az pontosan mihez kezd velük...


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.