Nagy Ő Nati élete óriásit fordult az utóbbi időben, hiszen a TV2 cserfes szépségére végre rátalált a szerelem! A szőke bombázó tavaly május óta alkot egy párt Vincével, és a jelek szerint nagyon jól megvannak, közösen tervezik a jövőt. Ezt bizonyítja az is, hogy nyáron egy közös projektbe vágtak bele: együtt újítják fel leendő otthonukat!
Valamiért a szőke szépségről kevesen tudják elképzelni, ahogy munkaruhában, valamilyen szerszámmal a kezében dolgozik, holott Nati az egész nyarat így töltötte. A fiatal lány ugyanis egy régi lakást újít fel Vincével, ehhez pedig törtek-zúztak az ingatlanban, hogy a nulláról építsék fel leendő fészküket. Akik vizuálisabb típusok, most elképzelhetik, ahogy Nati falakat bont, vagy éppen csempéket ver le a falról, hiszen a csinos modellnek többek között ez volt a feladata. A részleteket viszont mesélje el inkább ő:
Zajlik nálunk az élet!
– kezdte a Borsnak a TV2 sztárja.
– Tavaly nyáron kezdtük el a szerelmemmel a lakásunk felújítását. Ez egy régebbi ingatlan, amit körülbelül porig kellett rombolnunk, hogy aztán most az elképzeléseink szerint felépítsük. Mi vertük szét a falakat, a régi járólapokat, a csempét, szinte mindent! Imádtam, de mivel nem földszinti a lakás, nyáron annyira meleg volt ott, mint egy szaunában, így a munkát is eléggé megnehezítette. De most már a kellemesebb résznél tartunk – jegyezte meg nevetve Nati, aki számára nem koszos a munka, holott sokan nem tudják elképzelni őt ilyen helyzetben. Pedig A Kísértés bombázójának még a kalapács is jól áll a kezében.
– Lehet, hogy sokan nem tudnak így elképzelni, de engem ez nem zavar. Nem ismernek, nem tudják, milyen vagyok valójában, csupán egy karaktert láttak belőlem a tévében... De nem baj! Élem az életem, tervezzük a párommal a jövőnket, és hamarosan a lakásfelújításunk is abba a fázisba ér, hogy már lehet a dizájnon gondolkozni. Ez majd főként az én reszortom lesz, szerintem a nők jobban értenek ehhez, de egyébként közösen tervezünk mindent az otthonunkban. Ha minden jól megy, hamarosan be is költözhetünk majd! – tette hozzá Kozelkin Natália.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.