Idestova 2 hete érkeznek a hírek, miszerint a Los Angeles-i tűzkatasztrófa mekkora károkat okoz szerte Hollywoodban. Több világsztár otthona – köztük Mel Gibsoné – vált a hamuval egyenlővé, mintha csak egy kasszasiker forgatásáról beszélnénk, de sajnos ez itt történik a jelenben, és a stáblista sem a szereplők, sokkal inkább a károsultak, elhunytak nevét igyekszik a képernyőnkre futtatni. A tomboló tűzvész Los Angelesben pedig újabb korlátozásokat hozott magával.
Miközben az angyalok városában már az a pletyka is felütötte a fejét, hogy a 2028-as Olimpia is elmaradhat, sorra maradnak el a város profi csapatainak meccsei, továbbá több előre beharangozott esemény is. Emellett a szórakoztatás fellegvárában egymás után törlik a filmbemutatókat is, erre a sorsra jutott a múlt héten a Netflix szuperfilmje, az Újra akcióban (Back in action), amelyben Cameron Diaz Jamie Foxx oldalán tért vissza, ugyanígy tett az Amazon MGM Jennifer Lopez Megállíthatatlan (Unstopable) címet viselő mozijával, valamint a Universal a Farkasember bemutatójáról kényszerült lemondani. Megálltak a Fallout és a Grace klinika című sorozat munkálatai is, de a televíziós műsorok sem forognak mostanság a tengeren túlon, helyettük ismétléseket sugároznak a csatornák.
A hetek óta pusztító tűzvész pedig további korlátozásokat és halasztásokat követel Hollywoodtól. 2025. január 17-e volt az Oscar-jelöltek hivatalos bemutatásának a napja, ezt előbb január 19. napjára, majd január 23-ára tolták el. A közel tízezer tagot számláló Akadémia január 8-án ugyan megnyitotta tagjai előtt a voksolás lehetőségét, és ezt meg is hosszabbították január 14-ig, a bejelentés egyelőre mégis várat magára. Nem egyedüli eset, ami az Oscar-gála körül zajlik éppen: a Santa Monicában rendezett Critics Choice Awards időpontját szintén áthelyezték január 12-ről január 26-ra. Rosszabbul jártak, akik a BAFTA Tea Party-ját várták, ugyanis a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia által szervezett rendezvényt – amelyre január 11-én került volna sor, a Beverly Hills-i Four Seasons Hotelben – meg sem tartották.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.