"Nem akart megváltoztatni" - magánéletéről vallott Brandnyúl, rájuk a legbüszkébb

17 évesen tinisztár, a No Thanx együttes énekese. Huszonévesen szóló­kar­rier­be kezd, később menedzserként dolgozik itthon, majd egy gyors­étteremláncban és postásként Ausztriában. A hot! magazinnak adott portréinterjút arról, hogy napjainkban Brandnyúl jelmezében szórakoztatja itthon a gyerekeket. Skrapits Erik felesége, Fanni, először hallani sem akart a zenészről, mára két kislányt nevelnek, Mollit és Lolát.

hot!: Nem könnyű kimondani a vezetéknevedet. Nem szokták elírni?

Skrapits Erik: A Skrapits horvát név; van, hogy félrehallják, félreírják. Szeretem a nevemet, soha nem akartam megváltoztatni, és büszke vagyok a származásomra. Jó, ha tudják, hogy itt is élnek horvátok, Szentpéterfán például, ahol a szüleimmel laktunk. Ez egy Szombathelytől harminc kilométerre lévő település, közel az osztrák határhoz. Összetartó közösség él itt, a népzene, a néptánc, a horvát kultúra a mindennapok része – ebben nőttünk fel. Édesapám báli zenész, édesanyám is énekelt.

hot!: Te tulajdonképpen egy horvát tehetségkutatón tűntél fel. Onnan hívtak a No Thanx-be?

S.E.: Nagyon sokszor megmérettem magam addig, sok olyasféle horvát műsor volt, mint az X-Faktor vagy a Megasztár, csak kisebb volumenűek. 16 évesen a Gradistye hangja tehetségkutatón léptem fel. A No Thanx gitárosa hívott az együttesbe: olyan frontembert kerestek, mint én. A lemezkiadó szeretett volna a népszerű Tokio Hotelhez hasonló magyar zenekart menedzselni. Nem kellett válogatni a tagokat, már együtt voltunk – nekik csak stylingolni, népszerűsíteni kellett minket.

„A lányok dobálták a fehérneműket”

hot!: Nagyon fiatalon lettetek hirtelen népszerűek. Hogy viseltétek el a rajongást?

S.E.: Élveztük a sikert, de nem szálltunk el. 

 Megérkezett a turnébuszunk, tapadtak rá, sikoltoztak, elájultak a lányok, dobálták a fehérneműket… Azért helyén tudtuk kezelni a dolgot. Elterjedt például, hogy szeretjük a Túró Rudit – zsákszámra hozták nekünk. Jó móka volt.

hot!: Ebben az időben ismerkedtél meg a zenetévés Kiss Orsival, Kisóval. Nem zavart titeket a kilenc év korkülönbség?

S.E.: Én 18 voltam, ő 27. Idősebb voltam a koromnál, nagyon gyorsan fel kellett nőnöm. Felnőttként éltem, nem kértem pénzt a szüleimtől. Mindketten ismertek voltunk, és a környezetünk nem tett megjegyzéseket ránk.

hot!: Hogy ismerkedtetek meg a feleségeddel?

S.E.: Szombathelyen elvégeztem az egyetemet, majd Budapesten marketingmenedzserként dolgoztam egy plázában. Ott volt ő is, és nagyon nem rokonszenvezett velem. Túlbuzgónak tartott, idegesítettem. 

 Rendeztem magam körül a kapcsolatokat, hogy ő legyen az egyetlen. Nem akart megváltoztatni – úgy fogadott el, ahogy vagyok. Nem az a fajta lány, aki percenként telefonál, hogy hol vagyok, menjek már haza. San Franciscóban kértem meg a kezét, az NBA-ben játszó Golden States Warriors kosárlabdacsapat meccsén. Az ottani barátaim segítettek: megjelent a kivetítőn, hogy „Akarsz-e a feleségem lenni?” Mindenki tapsolt, a győztes mérkőzés után az utcán is minket ünnepeltek a nézők. Harmincéves korom előtt szerettem volna apa lenni. Sikerült! Molli hatesztendős, Lola hároméves. Szenvedélyünk az utazás, nagyon sok helyre megyünk; szállodákban láttunk gyerek­disz­kókat, onnan jött az ötlet, hogy gyerekműsorokat kéne csinálni.

Így lett a postásból Brandnyúl

hot!: Közben Ausztriában is dolgoztál. Hogy jutott eszedbe hamburgert készíteni, leveleket kihordani?

S.E.: Egyszerűen: ott többet kerestem, nem is kellett sokat utazgatni, ott a kert végében a patak, azon túl a határ. A leveleket is szívesen vittem ki. Jó volt a fizetés, a nyugdíjasok megkínáltak kávéval, és sokszor kaptam borravalót is.

hot!: Miért hagytál fel a jól fizető postáskodással?

S.E.: Amikor annyira beindult a Brandnyúl gyerekzenei produkcióm, hogy egy hónapban harminc fellépésem volt, a kettő már nem ment együtt. 

 Nagyon odafigyelünk rá, hogy ne butuska gyerekdalokat írjunk. A mi dalaink arra biztatnak, hogy ne ülj folyton a tévé előtt, menj ki a szabadba, ugrálj, táncolj, és egyél egy répát. Még most is meglepődöm a klipek sokmilliós nézettségén: rendszeresen ott vannak a YouTube leghallgatottabb dalai között, Azahriah és Majka közelében, és ez abszolút nem jellemző a gyerekzenekaroknál!

hot!: A határ mellől Budapestre költöztetek. Mi hozott titeket a fővárosba?

S.E.: Szentpéterfáról nehéz koncerteket szervezni, utazgatni. De nagyon szeretem a szülőhelyemet, a családomat. Van, hogy hazaugrom a szüleimhez egy reggelire – szerencsére fiatalok, jól vannak, édesanyám 60 éves, édesapám 64 –, beszélgetünk kicsit, aztán megyek tovább.

hot!: Erik-dalok már nem készülnek?

S.E.: Nincs rá idő. Nekem a Brand­nyúl a mindenem: egy olyan projekt, ami az elejétől fogva az enyém. Rengeteg munkánk van benne. Nagyon sok energiát fektetünk a dalok kidolgozásába, a videoklipekbe. Olyanra igyekszünk csinálni mindent, hogy remélhetőleg a gyerekeknek és – ez nagyon fontos – a szüleiknek is tetsszen. 

A családom a mindenem, és imádom, hogy olyan dolgot csinálhatok, ami őket is szórakoztatja. De persze a gyerekek és a zene mellett van még valami, amire nagyon büszke vagyok: nemrég meghívtak egy szimfonikus koncertshow-ra az Aréna Savariába, ahol a szombathelyi szimfonikusokkal, Szulák Andreával és Serbán Attilával egy színpadon léphetek fel.