„Ez most egy újabb nagy harc" – Fordulat a néma magyar énekesnő állapotában

énekesnő
PUBLIKÁLÁS: 2024. szeptember 20. 10:00
Az énekesnőt nyáron egy hónap némaságra ítélte az orvosa. Marcellina először épp péntek 13-án szólalhatott meg, de még hosszú rehabilitáció áll előtte.

Augusztus közepén érkezett a drámai bejelentés: a szaxofonnal is jól bánó énekesnő, Marcellina hangszalagjai bevéreztek, ezért az orvos egy teljes hónapnyi szigorú némaságot írt elő számára.

Marcellina
Marcellina egy hónapig nem szólalt meg Fotó: Marcellina

– Ez alatt az idő alatt Marcellinának még csak suttogni sem szabad, hogy elkerülje a további károsodást. Szerencsére műtétre nem lesz szükség, de a rehabilitáció egy hosszadalmas és komoly folyamat lesz, emiatt komolyan is kell venni – mondta szigorúan dr. Kiszel Csilla, Marcellina orvosa még a nyáron.

Az énekesnő számára a síri csend gyakorlatilag egyenlő volt a pokollal, azt pedig álmában sem gondolta volna, hogy épp a balszerencsésnek titulált péntek 13-a hozza el számára a megváltást. Akkor ugyanis végre megszólalhatott!

– Amikor a doktornő azt mondta, hogy beszélhetek, azonnal kitört belőlem a boldogság! Olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna az életemet! Igaz, hogy a teljes regenerálódás még sok idő, de ahogy mondani szokták, minden vég valaminek a kezdete. Kiabálni természetesen még nem kiabálhatok, így igyekszem nem összeveszni senkivel. Óvatosan beszélek, de a legutóbbi orvosi vizsgálat már megnyugtató eredményt hozott: nincs duzzanat a hangszalagjaimon – mesélte meghatottan Marcellina.

Marcellina
Marcellina teljes felépülése még sokáig eltarthat Fotó: Marcellina

Marcellina rehabilitációja még hetekig, hónapokig is eltarthat

Az elmúlt hetek során a néma énekesnő számos különös élményben részesült. 

– Amikor próbáltam kézzel-lábbal magyarázni, az emberek automatikusan visszatátogtak , mintha ők is elnémultak volna! A legviccesebb reakciók pedig azok voltak, amikor férfiak viccesen azt mondták: bárcsak a feleségem is ilyen csendben lenne – mesélte nevetve, de hozzátette: ez az időszak rengeteg belső vívódást hozott.

Marcellina rehabilitációja még folyamatban van. A Kossuth-díjas operaénekesnő, Sümegi Eszter támogatásával most egy új, kemény utazásba kezdett: lassan, lépésről lépésre építi újra hangját. 

– Ez most egy újabb nagy harc, de nem adom fel. Még mindig megvan bennem az a tűz, hogy újra színpadra álljak és énekeljek – ezúttal talán erősebben, mint valaha. Sokan talán nem veszik elég komolyan ezt a betegséget, de a hangszalag is egy izom. Ez ugyanolyan, mintha egy futónak eltörik a lába. Hosszú rehabilitációt igényel. Szerencsére a csendes időszakomban sem tétlenkedtem. Talán a szerencsének is köszönhető, hogy már sok elkészült hanganyag volt a tarsolyomban, így négy videóklip is elkészült, amíg némaságra voltam ítélve. Az első a mesterséges intelligencia segítségével

– újságolta Marcellina.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.