Horváth Éva elárulta: ez történik most vele, hogy Lyme-kóros lett

Horváth Éva
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 17. 16:30
Egy fertőzött kullancstól kapta el a betegséget.

Mint megírtuk, Horváth Éva nemrég egy családi kiránduláson járt gyermekeivel, majd ezután furcsa tüneteket tapasztalt. Kiderült, hogy Lyme-kórral fertőződött meg, erről pedig ő maga számolt be közösségi oldalán, ahogy most is a friss fejleményeket megosztotta.

293A3546
Horváth Éva
Fotó: Szabolcs László

Mi történik most? Antibiotikum-kúra. Én, aki igazán antibiotikum-ellenes vagyok, és ez a kúra kettő hónap lesz. Úgyhogy tök jó. És utána pedig bízzunk a legjobbakban, hogy nem jön elő semmilyen más mellékhatása ennek. Mert ugye ez a méreg még ott dolgozik az ember szervezetében

- tudatta videójában Éva, majd felhívta követői figyelmét a megfelelő kullancs- és rovarriasztók használatára.

Éva elmondta, hogy saját magából és fiából is el kellett távolítani egy kullancsot. Az anyában azonban maradt még egy, amit csak másnap vettek észre, ez addig őt megfertőzte. Ezután lett fáradékony és fájt a feje, illetve a jellegzetes vörös folt is megjelent a bőrén - írja a Tények.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.