SZERELEM

Megváltoztak az érzéseik: fülig szerelmes a Házasság első látásra párja

Létrehozva: 2024.04.23.

Hilda és Laci házassága nem volt szerelem első látása, most azonban megváltoztak az érzéseik. A Házasság első látásra című párkapcsolati reality nem mentes viszályoktól, de van olyan páros, akiknek bejött a frigy.

Én José Armandót szerettem volna, nem Szulejmánt – ez a felkiáltás hangzott el a Házasság első látásra című műsor debütáló adásában Hilda szájából. A csinos nő tehát nem szeretett bele első látásra Laciba, na de miután jobban megnézte…

házasság első látásra
Hilda és Laci kapcsolata közel egy év után is nagyon jól működik: nagy nyertesei ők a Házasság első látásra című műsornak Fotó: TV2

Hilda és Laci: szerelem sokadik látásra

A végéhez közelít a TV2 páros realityje, szépen körvonalazódik, hogyan alakult az oltár előtt találkozó párok sorsa. A legnagyobb nyertes kétség kívül Hilda és Laci, akik között bár elsőre nem volt meg a szikra, most már a jelek szerint szerelemben égnek.

Laci most sokkal jobban néz ki. Látszik, hogy nagyon jó hatással vagyok rá, és mellettem teljesen ki van simulva, meg van fiatalodva! – állapította meg nemrég Hilda. Sőt, az emlékek is megszépültek. Közel egy évvel ezelőtt álltak oltár elé, s bár az üzletvezető nőnek akkor voltak fenntartásai, ma már szép emlékként gondol a menyegzőre. A párok a legutóbbi adásban visszanézhették felvételről az esküvőjük pillanatait, a képernyőt látva Hilda meghatódva elismerte:

Nagyon szépek voltunk, nekem nagyon tetszünk. Eddig is így volt, de most még inkább

– fogalmazott Hilda, majd felidézte: Én azt mondtam az esküvői beszédünkben, hogy remélem, hogy szép történetet fogunk megírni. És szerintem ez sikerült.

Laci is elismerően nyilatkozott az együtt töltött időről.

Nagyon örülök, hogy kitartottam emellett a kapcsolat mellett, és hogy ennyire nyitottan álltam mindenhez. Arra az eredményre, amit mi elértünk, nagyon büszke vagyok

– mondta a TV2 kamerájának szerelemtől csillogó szemekkel a férfi.

Hilda és Laci között izzik a levegő, bejött a házasság Fotó: TV2

Viszályok a Házasság első látásra feleségei között

Hilda kapcsolata azonban nem mindenkivel ilyen felhőtlen. Legutóbb Petrának szegezte neki, hogy minden egyes lépésével lejáratja saját magát. A két nő viszonya akkor kezdett elmérgesedni a műsorban, mikor Petra ráhajtott Lacira. Bár Petra állítása szerint nem lépte át a határokat, Hilda szerint már a bizalmas beszélgetés hossza sem volt elfogadható.

Azt hittem, hogy ezeket a köröket már lefutottuk, és egyértelmű mindenkinek a mi kapcsolatunk, de úgy néz ki, hogy ennek a nőnek semmi nem egyértelmű. Ez a nő vakon van mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Nagyon keresi a helyét, csak rossz ajtón kopogtat – akadt ki korábban a műsorban Hilda.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek