Fegyelmi

Kirúgták Bodrogi Gyulát

N.T.

Létrehozva: 2024.03.01.

Szinte nincs olyan korosztály Magyarországon, aki ne ismerné Bodrogi Gyulát, a legendának azonban nem indult zökkenőmentesen a karrierje.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész volt a vendége legutóbb a Három igazság EXTRA című YouTube-műsornak, ahol mások mellett arról mesélt, miért tanácsolták el annak idején a főiskoláról. Bodrogi Gyula anno 1954 és 1958 között járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, egy időre azonban kirúgták az intézményből.

Bodrogi Gyula
Bodrogi Gyula karrierje nem indult zökkenőmentesen  Fotó: Nagy Zoltán

A színészlegenda a műsorban elárulta, hogy ennek az volt az oka, hogy akkoriban volt egy terem, ahol filmeket vetítettek a hallgatók számára, egy alkalommal azonban olyan nyugati filmre került a sor, amire a színésztanulókat nem engedték be. Ez pedig Bodrogi mellett több szaktársának sem tetszett.

Azt mondták, ide most a színészek nem jöhetnek be, mert a színészeknek árt, ez egy amerikai film. Szerintem, már nem tudom pontosan. Na de bennem abban pillanatban megszületett Petőfi Sándor, azt mondtam, ilyen nincs

– idézte fel a történteket.

Mint kiderült, a termet belülről zárták be a vetítés szervezői, ezért Bodrogi összefogott néhány társával, és kihúzták az ajtót, amit így végül sikerült keretestől kikapniuk a helyéről. Az események miatt a társait „csak” felfüggesztették, neki azonban már nem volt ilyen szerencséje ugyanis addigra már több mint 15 fegyelmit szedett össze, így őt végül kirúgták a főiskoláról. Később egy tanára közbenjárásának köszönhetően visszavették az intézménybe, egy újabb fegyelmi tárgyalást követően.

„Gellért Endre volt az elnöke a fegyelminek. Következőképpen zajlott: »Maga tönkre akarja tenni a főiskolát!« Mondtam, én nem akarom. Gellért körbenézett: »Nem akarja tönkre tenni. Maga utálja az osztálytársait!« Mondom, én nem. »Nem utálja az osztálytársait.« Csináltunk egy ilyen színdarabot”

– emlékezett vissza a színész, akivel végül a portás közölte, hogy sikeresen visszavették. 

https://cdn.borsonline.hu/2024/01/n_YuxBnK-y--9eJxoI3E8XIE7Q1DvJXYulhucS5gn5E/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2NGJhNzVkMjU0NzRmYjhhYjM0MWM3NGUwNjQwODVi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Benedek Miklós halála sokkolta Bodrogi Gyulát: Érthetetlen, lehetetlen, váratlan

Bodrogi Gyula a Borstól értesült a szomorú hírről.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126114_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai felvételen az orosz légierő pusztítása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27022_resized.jpg?avcount=1713036011
origo.hu

Hollandia drámai háborús bejelentést tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126766_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámai helyszíni fotó a ráckeresztúri repülőgépbalesetről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126711_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Halálos áldozatokat követelt a martonvásári repülőbaleset

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17111646_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sebestyén Balázs felesége tüzes bikiniben várja a nyarat a Balaton közepén – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126204_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Bizonyíték Brüsszelből: mindenki Orbán Viktor következő felszólalását várja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27021_resized.jpg?avcount=1713036011
origo.hu

Egy kis bikiniben élvezi a napsütést Magyarország Szépe - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1713036011
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Utolsó pillanatban sok ember életét mentette meg” - Friss részletek a halálos ráckeresztúri repülőgépbalesetről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezzel vége, nincs visszaút Katalin hercegné számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1713036011
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/pW9jxFHqT-QEaqQULtRn5zWXfqsZTYHWQ8Rh1BYkm08/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5MWVhNWIxZDc0NzQ4Y2JhMWZlNzhmYjhhODdmMDUz.jpg
BOTRÁNY

Folytatódik a botrány! Kiderült, mit gondolnak egymásról a TV2 sztárjai

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Vi5moTVyo7fsllxuetb4DkFmt94PkQJRYuz8tZFHahw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwNGM4MzZmMGE1ODQ4ODBiNDllNWU0NjdiMDY5ODk2.jpg
Felháborító

Demjén Ferenc üzent a „dalrablóknak”: Ez már majdnem erkölcsi sértés