TOP5

HETI TOP5: Rendőrök lepték el Sebestyén Balázs otthonát, álhír miatt estek Marsi Anikónak

Doris

Létrehozva: 2024.02.25.

Ezek voltak a Bors legolvasottabb sztárcikkei a héten.

Sebestyén Balázs immár 15 éve rádiózik, és bár a karrierje során számtalan váratlan helyzetet kellett megoldania, olyan még sosem fordult elő, hogy otthagyja az élő adást. Most ez is megtörtént. Szerda reggel ugyanis szó szerint vészhelyzet állt elő. Balázs attól tartott, hogy betörtek hozzá.

AC4I7202
Sebestyén Balázs házát rendőrök lepték el (Fotó: Szabolcs László)

Bocsánat, beszéljetek már egy kicsit, hív a távfelügyelet, valószínűleg betörtek hozzám

– mondta Balázs a műsorvezetőtársainak, majd így folytatta: 

Ne haragudjatok, fel kell vennem.

Egy rövid telefonbeszélgetés után aztán visszatért, majd azt mondta: 

Semmi, nem betörtek, mondtam nekik, hogy nincs ott semmi látnivaló. (...) Hívott a távfelügyelet, hogy éppen lövöldöznek a házamnál, de semmi különös

mondta nevetve Balázs, aki azonnal elemébe jött és fokozta a feszültséget: 

Kint van a rendőrség, a polgárőrség, és az önkormányzattól néhány ember. Semmi, ketten meghaltak.

Ám ezen kívül még volt pár olyan hír, amit nagyon sokan olvastatok a Borson! Mutatjuk az összesítőt!

Kóbor Zsóka és lánya barátnők lettek

Kóbor Zsóka és Léna
Kóbor Zsóka és Kóbor Léna (Fotó: ARCHÍV)

Több mint két év telt el az Omega frontemberének, Kóbor Jánosnak a halála óta. Kóbor Zsóka és Léna emberpróbáló időszakon vannak túl. A lehetőségekhez képest mindketten jól vannak, Mecky hiányának mardosó fájdalma tompán sajgó emlékké szelídült.

Úgy érzem, barátnők lettünk, ami engem boldoggá tesz. Mindent megbeszélünk nagyon őszintén, ez még inkább bensőségessé alakította az egyébként is szoros kapcsolatunkat. Tisztában vagyok vele, és nagyon örülök neki, hogy Lénának kialakult, saját baráti köre van a korosztályában, de ha tanácsra, segítségre, támogatásra van szüksége, tudja, hogy velem mindig mindent megbeszélhet. Hagyom, hogy élje a saját életét, de itt állok mögötte, bármi is történjen – mondta Zsóka a hot! magazinnak.

L.L. Junior kirúgta a dolgozóit

20200921_LL Junior_raktarkoncert_4111_MK_ripost
L.L. Junior a pult mögé is beáll, ha kell (Fotó: Máté Krisztián)

A rapperhez is elértek a kemény kritikák, amik a Happy Pipi nevű csirkés vállalkozását érték. L.L. Junior végül megszabadult néhány alkalmazottjától, sőt mi több, saját maga ellenőrzi a termékeket, és még a pult mögé is beáll, ha kell ezentúl. 

Nyugi, nyugi láttam én is a videót a kőkemény hurkáról. Azonban az elmúlt pár hétben azon dolgoztam, hogy kiválasszam a személyzet tagjaiból a legmegfelelőbb, legtökéletesebb embert. Aki a legjobb minőségben készíti el a termékeket nektek. Aki ennek a feltételnek nem felelt meg, attól sajnos elbúcsúztunk. Ezért mostantól egy hónapig minden nap személyesen ellenőrzöm a minőséget, minden egyes food trucknál. Még az is lehet, hogy én személyesen készítem el neked a hamburgered, vagy a csirkefalatkáidat

 – mondta a videóban Junior, aki a korábban említett hurka vásárlóját szeretné kárpótolni.

Elhunyt Czakó Gábor

gyertya, gyász
Elhunyt Czakó Gábor (Fotó: Pexels)

Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében – közölte a család az MTI-vel.

Kitört a balhé Marsi Anikó állítólagos terhessége miatt

Marsi Anikó
Sokan Marsi Anikó védelmére keltek (Fotó: Szabolcs László)

Manapság csak kapkodjuk a fejünket, mennyi gyűlölet ömlik az emberekből. Lassan ismeretlen fogalom lesz számunkra az együttérzés, megértés, jóindulat, türelem, kedvesség. Ezek helyét átvette az utálkozás, ellenségeskedés és a kritizálás. Utóbbihoz pedig a legjobb felület: az internet. Ez a gondolatsor Marsi Anikó kapcsán jutott eszünkbe, ugyanis alig telt el néhány hét, most újra azon csámcsognak az emberek, terhes-e vagy sem.

Sokan azonban mégis a tévés védelmére keltek.

– Az ilyen poszt íróinak el kéne azon gondolkozni, hogy nekik milyen érzés lenne pár ilyen sort olvasni magukról. Nem 20 éves, nem olyan egyszerű már ilyenkor a fogyás. Az is lehet, hogy valami betegsége van, amit esetleg nem akar megosztani a világgal. Legyünk már kicsit kevésbé prosztók – utalt vissza egy másik hozzászóló arra, hogy a műsorvezető akkor megemlítette „közleményében” már dolgozik azon, hogy újra visszanyerje fittségét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130092_auto_resized.jpg
origo.hu

Vérfürdő és kiütés: gyakorlatilag kiesett az NB II-be a Mezőkövesd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27073_resized.jpg?avcount=1713174309
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126091_auto_resized.png
hirtv.hu

Szentendre baloldali polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép, a bárány használatát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27079_resized.jpg?avcount=1713174309
origo.hu

Elképesztő fotó készült G.w.M-ről és a kislányáról, Amaráról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128562_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130778_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabi szerelme minden álmát teljesíti: csodás örömhírt jelentettek be

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130974_auto_resized.jpg
borsonline.hu

10 kilométer hosszan araszol a kocsisor - ma nem könnyű munkába jutni Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26905_resized.jpg?avcount=1713174309
lapcentrum.hu

Most 30%-os kedvezménnyel tudsz Mandiner-előfizetést vásárolni, ráadásul elektromos rollert is nyerhetsz vele!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/88nrMoIuCKtYD0EVoTjNGxdHn3pWxlCQR9CmLrWxh2E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0ZjhkMDg5YzBjMjQxYWE4ZTM5ZDViOTczNWJlYWI4.jpg
POKOL

Zámbó Jimmy forog a sírjában! Ezt tették A király legnagyobb slágerével – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/7Zb6Ox3hYD3XLug8J6x6rNIps0uYgbNkv8VS6H-uHN4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiZmI3MjIxZWNjMzQ0ZThiYTIxYWFjZWE3NmI1MDI0.jpg
APASÁG

Így változtatta meg Aureliot az apaság — Fotó