Rejtély

Megszólalt a színház: Íme az igazság Bereczki Zoltán elmaradt fellépéséről

Doris

Létrehozva: 2024.02.22.

Bereczki Zoltánnak január végén Kaposváron kellett volna fellépnie, ám az előadás rejtélyes módon elmaradt. A Játékszín most hivatalos nyilatkozatot küldött a Borsnak.

Bereczki Zoltán hosszú évek óta játssza óriási sikerrel a Dolgok, amikért érdemes élni című egyszemélyes darabot. Az eredeti monodráma lényegében egy rendkívül interaktív monológ, amelyben egy kisfiú felnőtté válási folyamatába pillanthatunk bele, és tudhatjuk meg, miért is kezd el listát írni az élet apró örömeiről. A hagyományos színházi formáktól eltérően, a darab folyamán a közönség is bekapcsolódhat interaktív módon az előadásba.

Bereczki Zoltán
Furcsa körülmények között maradt el Bereczki Zoltán koncertje (Fotó: Nagy Zoltán)

Az énekes-színész január 31-én Kaposváron adta volna elő a nagy sikerű darabot, ám a közönség végül hiába várta. Bereczki Zoltán nem jelent meg a tervezett időpontban, a nézőknek ezért nem volt más választásuk, csalódottan kullogtak haza.

A Bors akkor azt a tájékozatást kapta Bereczki menedzsmentjétől, hogy a színész egy csaló, szélhámos szervező áldozata lett, és bár az illető kiléte akkor még nem volt ismert, azt sem tartották kizártnak, hogy jogi útra terelik az ügyet.

Zoltán is csak aznap éjszaka egy rajongói levélből értesült arról, hogy neki előadása lett volna Kaposváron! A produkció tájelőadásait a Játékszín szervezi, velük állt kapcsolatban a szervező, de nekik azt jelezte, egy későbbi időpontban szeretné megrendezi az előadást. Arról, hogy mindeközben korábban jegyeket értékesített és nem tájékoztatta a jegyvásárlókat arról, hogy nem rendezi meg az előadást, nem volt információnk. Ma már tudjuk, hogy a netes jegyvásárlókat értesítette, de a helyszínen nem tájékoztatták az embereket. Egyelőre kivizsgáljuk az ügyet, és a szükség esetén természetesen jogi lépéseket is teszünk – jelentette ki akkor határozottan a Borsnak Ferenczi Orsolya, aki fontosnak tartotta hangsúlyozni: Zoli soha nem hagyná cserben a közönséget.

Megszólalt a Játékszín Bereczki Zoltán koncertjének ügyében

A Bors kíváncsi volt arra, vajon történt-e azóta fejlemény a kaposvári, furcsa körülmények között elmaradt előadás ügyében, ám a színész menedzsmentje nem kívánt nyilatkozni a témában. Az előadást szervező Játékszín sajtóosztálya viszont válaszolt a megkeresésünkre. A közleményük teljesen más megvilágításba helyezi a történteket!

− A tájelőadás meghiúsulásáért nem egy csaló, hanem egy hivatalos szervező felelős, aki vélhetően kezdő a szakmában, és nem biztosította azokat a feltételeket, amely szakmailag elvárható lett volna. Ahogy említettük, a nyilatkozatot nem intézményünk adta, így a mások által kilátásba helyezett jogi lépésekkel kapcsolatban nem tudunk felvilágosítást adni − áll a hivatalos válaszban.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124686_auto_resized.jpg
origo.hu

Elege lett, elzavarta újdonsült feleségét a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124790_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú látvány: ez lett a sorsa Pécsi Ildikó áron alul eladott telkének – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17113273_auto_resized.jpg
vg.hu

Májusban nyílik az Primark új üzlete – két emeletet foglal majd magába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz a Jupiter és az Uránusz együttállása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119506_auto_resized.jpg
vg.hu

Ritkán látni ekkora csalást: életével fizet érte az ingatlanfejlesztő milliárdos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17114073_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem beszél veled valami szépen a barátod..." - kiverte a biztosítékot Berki Mazsi szerelme a követőknél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1712987411
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121980_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26904_resized.jpg?avcount=1712987411
lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eupwHzH6P5TBNJyMwuwFk6LietoqmrLz-0RjlUzL2pE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNDQ0MjU0Y2E1MjQ3MWRhZGM1NGJlY2VhNzdlYmJk.jpg
Változás

Szomorú látvány: ez lett a sorsa Pécsi Ildikó áron alul eladott telkének – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/grE80FaAOezZXDU1S68vqs1GtfThKA80m3JVUJQ4gmE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiOTIzN2ExYmUxNTRhZjY5NDUwMWRkOWRiOTFiYTQ3.jpg
Örömhír

Végre megtörtént: szív alakú lufikkal jelentették be az örömhírt Kulcsár Edináék, özönlenek a gratulációk