Megszólalt Nyári Darinka a házasságáról: ezt tette az anyaság a férjével való kapcsolatával

Nyári Darinka
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 07. 15:01
Nyári Darinka és párja lassan két évtizede vannak egymás mellett jóban-rosszban. Még egy ilyen erős kapcsolatnak is szüksége van megerősítésre. Darinka a 10 kilós fogyása után szexi fotósorozattal lepte meg a férjét!

Sok pár esetében a szülői én felülkerekedik a férfin és a nőn, amikor gyerekük születik. Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt életében is a lányuk a legfontosabb, ám figyelnek egymásra, randizgatnak. Vallják, hogy a jó házasság sok munkát igényel, nem szabad elkényelmesedni közben. A vonzódás elmúlása kapcsolatokat tehet tönkre, a szerelmespár szerint ezért a vonzalomnak fokozódnia kell az évek múlásával is.

Nyári Darinka merész kreációkat is bevállalhat (Fotó: hot! magazin)

 Akkor jó egy párkapcsolat, ha az ember folyamatosan tetszeni akar a másiknak. Nem jó, ha eljutunk arra a szintre, hogy mindegy a kinézetem vagy az, hogy mi van rajtam, hiszen úgy szeret a másik, ahogy vagyok.

Fontos az is, hogy tápláljuk a vágyat, és tudjunk húsz év után is úgy nézni a párunkra, hogy „Ez igen, jól nézel ki!” Jegyezzük meg minél többször, hogy a másik szexi; ha tetszik, ne csak gondoljuk rá, hanem tudassuk is vele – mondta Darinka.

Mostanában van is oka csettinteni Ernőnek, hiszen a felesége tíz kilótól szabadult meg, ezt az eredményt pedig egy szexi fekete szaténszettben készült fotósorozattal ünnepelte.

Ernő azt mondta, hogy ezt a szettet otthon is el tudná képzelni rajtam. Hogy ebből mi valósul meg, az legyen a mi titkunk. Az azonban biztos, hogy amióta rátaláltam egy súlycsökkentő innovátorra, és lementek rólam a kilók, odafigyelek arra, hogy otthon is olyan ruha legyen rajtam, amiben látszik az alakom – árulta el a hot!-nak.

A színésznő egy olyan gyógy­nö­vény­kú­rát fedezett fel, amelyben van banabafalevél, amelynek hatására – a Fülöp-szigeteki gyógyítók szerint – a zsírok fele kiürül, illetve indiai csalán, ami az anyagcsere felturbózásáért és a vér­zsír­szint csökkenéséért felelős. Egyáltalán nem kellett sanyargatnia magát, a kúra hatására lecsökkent az étvágya. A módszernek köszönhetően a fogyással együtt járó hangulatingadozás sem jelentkezett nála.

 

Nyári Darinka és férje nem féltékenyek egymásra

A páros felfogásának köszönhetően a szerelemféltést egyszerűen nem ismerik – talán ennek is köszönhető a hosszú ideje tartó szerelmük. 

A páros sokat dolgozik a kapcsolatuk jobbításán (Fotó: hot! magazin)

Szóba sem jöhet a féltékenység. Mindketten színházi emberek vagyunk, ott éljük a mindennapjainkat. Ehhez hozzátartozik, hogy az ember nemcsak csoportban dolgozik, hanem egyénileg, egy partnerrel. Ha megfogod a partnered kezét, arra nem kell egyből azt mondani, hogy biztos azért csináltad, mert tetszik neked – magyarázta Ernő.

További forró sztárhírekért keresse a magazin friss számát! (Fotó: hot! magazin)

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.