Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

Létrehozva: 2023.12.02.

Módosítva: 2023.12.02.

Talán a legnehezebb kihívás után ért véget a Dancing with the Stars versenye.

Minden korábbinál nagyobb feladat várt a Dancing with the Stars három finalista párosára, T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna ugyanis három-három táncot kellett, hogy előadjon: egy új produkciót, egy régebbit, amit a zsűri választott nekik, valamint a legelső táncukat. De természetesen a tét is jóval magasabb volt, hiszen mégiscsak ebben az adásban derült ki, ki lesz a táncparkett királya és királynője. Míg az előző három évadot – sztár oldalról – három lány, Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél nyerte meg (akik nem mellesleg egy külön produkcióval tértek vissza a döntőbe), most három fiú versengett. 

Dancing with the Stars döntő
A három döntős páros: T. Danny és Lissák Laura, Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna  Fotó: Bors

Ezúttal a párosok kizárólag a közönség kezében voltak: a zsűri az utolsó alkalommal már nem pontozott, csupán értéket. A nézők minden körben újra szavazhattak, a műsor közben pedig Stohl András számos alkalommal megmutatta (természetesen arcok és nevek nélkül, csupán fantomképekkel) az állást. Ebből kiderült: a második és a harmadik helyen álló pár végig fej fej mellett állt.

Két páros jutott tovább a szuperdöntőbe

A közönség szavazatait először a háromszor három versenyprodukció után hozták nyilvánosságra. Ekkor egy párosnak (T. Danny-nek és Lissák Laurának) véget ért a verseny, ketten (Marics Peti és Stana Alexandra valamint Krausz Gábor és Mikes Anna) pedig bejutottak a szuperdöntőbe, ahol ugyan újabb tánc már nem várt rájuk, csak a nézőkre újabb kör szavazás.  

Versenyzőtásai hatalmas öleléssel búcsúztak a harmadik helyezett T.Danny-Lissák Laura párostól  Fotó: Bors

A közönség döntése ételmében végül a Dancing with the Stars negyedik évadát Krausz Gábor és Mikes Anna nyerte meg, azaz ők lettek a táncparkett királya és királynője.

 

Mikes Anna és Krausz Gábor emelhette a magasba végül a Dancing with the Stars trófeáját
https://cdn.borsonline.hu/2023/12/WH8sxyy7OWEnqINFXqlJbrLe0o0Hxfo3vxo1jB-j4Uk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMThmOTdmM2EwODRhYjY5NDllZGM3NGY5OGNiZmEx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Leleplező fotó: sármos férfi táncoltatta meg Tóth Verát

Nem akármilyen jelenet előzte meg a Dancing with the Stars fináléját.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17004618_auto_resized.png
origo.hu

Gyönyörűek és halálosan veszélyesek - őrülten szexi nők, akik megölték szerelmüket – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25510_resized.jpg?avcount=1709279713
origo.hu

Új hírek érkeztek a terhes Kulcsár Edináról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17004752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lefotóztam a kisbabámat - amikor megláttam a képet, tudtam, hogy meg fog halni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17001226_auto_resized.jpg
vg.hu

A Kreml nekiment Orbán Viktornak – üzentek a magyar kormányfőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17001784_auto_resized.png
metropol.hu

Ekkor érkezik meg ismét a télies hideg Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16996402_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megérkezett az oroszok határozott reakciója Magyarország döntésére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16992411_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Robban a cukiságbomba: csodás családot alkot Krausz Gábor, Mikes Anna és Hannaróza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709279713
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709279713
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17004810_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Komplikációt okozhat..." - megszólalt Kulcsár Edina negyedik terhességéről a szülészorvos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/vvZtAh4aXSOKPMdDk7vbbCZT2h6OICrc-tUP0uAsv2U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyY2Q4M2JlNWQ1YTRlYmFiZjc2YTE1OWM1MzJjY2Mz.jpg
Mi lesz így?

Ez a hála: elnézőek voltak az RTL sztárjával, akiket meglopott, 6 év elteltével sem jelentkezett a kiszabott közmunkára