Szenvedélyes tánccal mutatja be Tóth Gabi és párja, milyen boldogok együtt

Papp Máté Bence
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 03. 16:00
Az énekesnő legfőképp a sorstársainak szeretne üzenni a forró és érzelmes produkcióval.

Érzelmes és szenvedélyes pillanatoknak lehetnek tanúi vasárnap este a TV2 nézői, Tóth Gabi és új kedvese, a Fricska táncegyüttesből megismert Papp Máté Bence ugyanis egy közös produkcióval lépnek fel a Sztárban Sztár leszek! hatodik élő adásában.

Nagyon sokan várják Gabiék közös produkcióját (Fotó: TV2)

Gabi a sorstársainak szeretne üzenni

A mély érzéseket közvetítő produkcióról már egy előzetes is napvilágot látott, Gabi pedig a Borsnak mesélt őszintén új daláról, valamint arról, mit jelentett számára az első nyilvános tánc, amit Mátéval mutat be ország-világ előtt.

− Az „Átkozott nyár” egy nagyon érzelmes dal, ami bemutatja a múltat, ami történt, de emellett a jelent is, ami egy boldog kezdet, egy boldog új időszak. A táncunkban is ezt szeretnénk megjeleníteni. A produkció betekintést enged abba, amiben voltam és abba is, amiben most vagyok. A küzdelmek, a padlóról felállás, majd a harmónia, ami mindenkinek jár. A dallal és a tánccal azoknak is szeretnék üzenni, akik voltak már hasonló helyzetben − mesélte a Borsnak Gabi, az üzenete pedig vélhetően sok hasonló cipőben járó nézőhöz eljut majd.

Érzelmes mozdulatokból nem lesz hiány (Fotó: TV2)

Hat év után ért véget a házassága

Mindenkit megdöbbentett Tóth Gabi és Krausz Gábor augusztus 9-i bejelentése, mely arról szólt, hogy a válás mellett döntöttek. Sokan azért is találták furcsának az esetet, mert tavasszal költöztek be szentendrei álomotthonukba, ami régóta közös céljuk volt. Nyár elején még úgy tűnhetett, minden a legnagyobb rendben a házaspár között, azonban sajnos be kellett látniuk, hogy nincs közös jövőjük. Most mindkettejüknek az a legfontosabb, hogy kislányuk, Hannaróza Mária a lehető legkevesebbet érzékeljen a történtekből.

Azóta az is hivatalossá vált, hogy Gabi új párja a Fricska táncegyüttes egyik tagja, Papp Máté Bence, aki már többször elkísérte az énekesnőt a Sztárban Sztár leszek! élő adásaira, vasárnap este pedig azt is megmutatják, mire képesek együtt a színpadon.

Fontos, hogy most vasárnap a Sztárban Sztár leszek! egy órával később, este 20 órakor kezdődik a TV2-n!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.