Születésnap

Meztelenül alszik, félkeményen szereti a tojásait: Íme néhány érdekesség a ma születésnapos Károly királyról

Betti

Létrehozva: 2023.11.14.

A brit uralkodó november 14-én ünnepli 75. születésnapját, ebből az alkalomból pedig összeszedtünk róla néhány érdekességet!

A mai napon ünnepli születésnapját III. Károly király, aki II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburgh-i herceg elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot 1948. november 14-én a londoni Buckingham-palotában. A brit uralkodók történetében ő várt a legtöbbet a koronára, ugyanis 73 évesen követte édesanyját a trónon.

Születésnapja alkalmából pár pontban összeszedtünk néhány érdekes információt a fantasztikus születésnapi tortát kapott uralkodóról, akinek nem szűkölködik érdekességekben és hihetetlen tényekben az élete!

III.karoly
Több mint hét évtizedet várt a trónra (Fotó: WPA Pool)

Ő volt az első királyi sarj, aki diplomát szerzett  

III. Károly a Cambridge-i Egyetemen a Trinity College diákja volt, ahol 1971-ben az alapképzést, majd 1975-ben a mesterképzést is elvégezte. Ezzel ő lett az első uralkodó, aki az érettségi után nem vonult be a hadseregbe, hanem diplomát szerzett. 

Bármennyire is hihetetlen, Károly király kiadott egy gyermekeknek szóló könyvet is, melynek A lochnagari öreg címet adta. A benne szereplő történeteket eredetileg öccseinek, András és Edward hercegeknek mesélte. A könyvből később animációs kisfilm készült, a narrátor pedig nem más, mint maga Károly. 

Borzasztó ajándékozó 

Károly király híres arról, hogy ő adja a legrosszabban megválasztott ajándékokat. 2003-ban például egy üveg skót whisky-t küldött ajándékul a betegeskedő Ozzy Osbourne-nak. Bár a gesztus kedves volt, csak annyi volt vele a probléma, hogy Ozzy akkoriban épp az alkoholizmusból próbált kigyógyulni. Az ajándékot Sharon, Ozzy felesége értékelte a legkevésbé. 

Köztudott, hogy a néhai Fülöp edinburgh-i herceg igencsak makacs ember volt, így nem is csoda, hogy nem sokan mertek összetűzésbe keveredni vele. III. Károly is csak egyszer mert visszavágni édesapjának egy vitájuk során, akkor azonban nem fogta vissza magát: egyenesen Fülöp fejéhez vágta, hogy ne merjen így beszélni a leendő királlyal. 

Csak egyszer mert visszavágni édesapjának, Fülöp hercegnek (Fotó: ANDY BUCHANAN)

Nagyon válogatós 

Bármennyire is azt gondolnánk, hogy a rengeteg teendője miatt sok energiát kellene elfogyasztania a brit uralkodónak, Károly nem szokott ebédelni. Döntésének két oka is van: nem szeretné étkezéssel megszakítani napi munkáját, illetve szigorú diétát is követ. Károly nem csak ahhoz ragaszkodik, hogy pontosan hét percig főzzék a tojásait, de arra is kéri a szakácsait, hogy minden fogására tegyenek buggyantott tojást, zöldségeit pedig csak egy meghatározott típusú ásványvízben párolhatják.  Az uralkodó korábban elárulta, hogy imád meztelenül aludni, Kamilla királyné azonban nem élvezheti férje látványát a párnák között, Károly ugyanis nem alszik egy szobában feleségével. 

King Charles and Queen Camilla in Scotland
Nagy köztük az összhang, feleségével mégis külön szobában alszanak (Fotó: Pool / i-Images)

Viharos magánélet után, ünnepelt aktivista

Sokan úgy vélték, talán túl idős is az uralkodáshoz és inkább fiára, Vilmosra kellene átruháznia a hatalmat. De nem csak ez lehetett az egyetlen ok, amely Károly trónra lépése ellen szólt a közvélemény szerint. Fiatalkori magánélete ugyanis nagyfokú ellenszenvet váltott ki az emberekből. Az akkor még walesi hercegként aposztrofált uralkodó viharos kapcsolata Diana hercegnővel sokáig izzásban tartotta az egész világot. Károly és Diana Spencer a londoni Szent Pál-székesegyházban, 1981. július 29-én házasodott össze, kapcsolatuk pedig hamar romlásnak indult, visszafordíthatatlanná pedig Diana BBC-nek adott szívszorító interjúja után vált. Ekkor már maga Erzsébet királyné is arra kérte a párt, hogy váljanak el. Diana története mindezek után tragikusan végződött, 1997. augusztus 31-én életét vesztette egy közlekedési balesetben, Párizsban. Károly mindezek után feleségül vette Camilla Parker Bowles-t, azt a nőt, aki Diana szerint harmadik személyként mindig is jelent volt a házasságukban.

1990
Viharos volt a házasságuk (Fotó: Georges De Keerle)

Az uralkodó megítélése viharos magánélete ellenére évről-évre egyre pozitívabb lett a britek körében, Károly ugyanis rengeteget jótékonykodik, szívügyének tekinti a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdését,  illetve uralkodása kezdetekor lecsökkentette a királyi család kiadásait is. Úgy tudni, születésnapja alkalmából sem tervez nagy ünnepséget, inkább jótékonykodással tölti majd a napját.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185190_auto_resized.jpg
vg.hu

Alighogy elkészült az M6-os autópálya, most újabb, gyorsforgalmihoz kapcsolódó fejlesztést adnak át

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap