"Hatvanéves koromig mindig volt valaki mellettem" - Így viseli Ivancsics Ilona a magányt

Az egész ország a szívébe zárta Ivancsics Ilonát, aki a Szomszédok ikonikus karaktereként, Vágási Jutkaként robbant be a nyolcvanas években a köztudatba. A színésznő őszintén vallott a hot! magazinnak az élete szakaszairól, és arról, mire vágyik most a legjobban.

hot!: Délszláv származásra utal a vezetékneved.

Ivancsics Ilona: Horvát származásúak vagyunk. Szeretem Horvátországot, voltam is ott, a nyelvet nem beszélem, de orosz tagozatos osztályba jártam a gimnáziumban, így megértettek. Édesanyám kárpátaljai, tolmácsként dolgozott, tudta használni a nyelvtudását. Az angolt szorgalmaztam később – a fiam, Bence is azt tanulta. Öt évig dolgozott Londonban, aztán három évet töltött Barcelonában; olyan cégeknek fotóz ma is, mint a Levi’s, a Mango és a Calvin Klein. De már hazajött, innen is tudja szervezni a munkáját, és szabadúszó, amivel egyetértek – nekem is ez az életformám.

hot!: Bence édesapja színész volt.

Ivancsics Ilona: Nem éltünk hosszú ideig együtt; Bolba Tamás színész, zenész, aki tizenhárom évig volt a férjem, nevelte velem a fiamat.

hot!: A harmadik kapcsolatod, Sebők Péterrel, szintén hosszú volt, ugye?

Ivancsics Ilona: Bárcsak egy lett volna, de ha úgy éreztem, tovább kell lépni, megtettem. Tizenöt évig voltunk együtt, nagyon szép dolgokat építettünk fel együtt, a Száguldó Orfeumot, aztán az Ivancsics Ilona Színtársait. A színház is összekapcsolt minket, ettől bonyolultabb volt minden: a közös munka, az emiatti viták, az, hogy mindketten maximalisták vagyunk… Végül békében váltunk el, nem haragszunk egymásra. Azóta egyedül vagyok; ezt is meg kellett tanulni, az elengedést is. Hatvanéves koromig mindig volt valaki mellettem.

Ivancsics Ilonát a padlóra vitte a Covid

hot!: A Covid időszaka is belejátszott abba, hogy ma már nincs színházad?

Ivancsics Ilona: Padlóra vitt, igen. Ahogy elég sok színházat szintén. Emellett az is, hogy megszűnt a TAO, megváltozott a támogatási rendszer, pályázni kell – de nem adtam fel, egyedül folytatom a munkát. Most egy-két személyes darabokat keresek. Vincze Lillával, Ábrahám Edittel vannak közös produkcióink; Molnár Gyuri kollégám gitáron kísér a közös esteken. Néha van egy-egy televíziós szereplésem. De úgy szeretnék már megint egy rendes színdarabban játszani!

hot!: Olyan sok művész megfordult a színházadban – nincs, akihez fordulj?

Ivancsics Ilona: Annak idején igyekeztem segíteni olyanokon, akikről tudtam, hogy rászorulnak. Most az a válasz, hogy nincsenek könnyű helyzetben a teátrumok: örülnek, ha az állandó színészeiknek tudnak szerepet adni.

hot!: Amikor 1999-ben váratlanul véget ért a Szomszédok, könnyebb volt a dolgod?

Ivancsics Ilona: A sorozat mellett megtehettük, hogy színházi szerepeket is vállaltunk, hisz csak kéthetente forgattunk három-négy napot. Felmondtam Sopronban, Budapestre jöttem – azt hittem, tárt karokkal várnak majd. Nem így történt. Velem egyébként is az van, hogy amióta saját színházam volt, nem egészen úgy látom a dolgokat, mint egy átlagos szereplő. Rendezői, vezetői szemmel is nézem a darabot.

„Véletlenül jelentkeztem a főiskolára”

hot!: Nemcsak Sopronban, de a József Attilában is hosszú ideig játszottál. Miért mentél el mindkét helyről?

Ivancsics Ilona: Úgy látszik, nekem tíz év után lépnem kell. Az igazi nagy lépés az volt, amikor Nagybajomból Budapestre, a Színművészeti Főiskolára kerültem.

hot!: Hogy jutott ott eszedbe a Színművészeti? A szüleid biztattak?

Ivancsics Ilona: Már az általános iskolában verset mondtam, néptáncra, kórusba jártam. Amikor később hazamentem, megkérdeztem az egyik tanáromat, gondolta-e, hogy színész leszek. Azt válaszolta, hogy igen. Pedig akkor még én sem sejtettem, tulajdonképpen véletlenül jelentkeztem. A szüleim azt akarták, hogy magyar-orosz szakon végezzek. Az egyik osztálytársamtól tudtam meg, hogy tíz verssel lehet felvételizni a Színművészetire. Amikor már a harmadik fordulón is túljutottam, megijedtem: „Engem ide felvesznek! Hogy mondom meg otthon?” Nem is tudták, hogy két helyre adtam be a jelentkezési lapomat... 

Késői gyerek voltam, mindkettejük második házasságából születtem, anyukám már negyvenéves volt; ő sokat mesélt, énekelt nekem, apukámtól a kertészkedést tanultam el.

hot!: A főiskola után a József Attila Színházba szerződtél.

Ivancsics Ilona: Iglódi István volt a művészeti vezető, ő szerződtette Galambos Erzsit. Kocsis Judittal, Rátóti Zoltánnal, Hegyi Barbarával játszottam együtt. Tíz év után gondoltam azt, hogy elég volt a naivaszerepekből; Mikó István hívott Sopronba, Shakespeare-t, Schillert játszani.

hot!: 1987 fordulópont volt az életedben, akkor kezdődött a Szomszédok.

Ivancsics Ilona: Óriási dolog volt, szerettem, és a nézők a mai napig szeretik, bármelyik csatornán is megy éppen. 

 Határozott ember volt, de hangos szó, veszekedés nem volt.

hot!: Nem hívtak aztán más sorozatokba?

Ivancsics Ilona: Nem. Azt mondták, elcsépelt az arcom.

hot!: Láttam a közösségi oldaladon, hogy szereplőket keresel egy templomi produkcióhoz.

Ivancsics Ilona: Pásztorjátékot, betlehemest adunk elő amatőrökkel. Szenteste lesz a bemutatója a Péter-Pál templomban. Gyakorló katolikus vagyok. Megszűnt a színházam, és ezt kaptam odafentről. Már gondolkodom azon, hogy legyen folytatás, passiójátékot tervezek. Szeretem Szentendrét, ezt tudom adni a városnak.