Lakótárs

Varga Viktor új lakótársakkal gazdagodott

HAÁM

2023. szeptember 18. hétfő 09:00

Az énekes házfelújítása már a célegyenesben tart a milliós károk után. Varga Viktor bemutatta új házi kedvenceit is.

Varga Viktor közel három éve húzódó házfelújítós projektje hamarosan a végéhez ér. Eddig nem mentek könnyen a dolgok, ugyanis a zenész a Borsnak legutóbb azt mesélte, hogy elrohadt a háza faszerkezete, amit teljesen ki kellett cserélni. Úgy tűnik ez a káreset nagy motivációt és lendületet adott a zenésznek, aki a rengeteg munka után most már eljutott oda, hogy az olyan utolsó simításokat végzi, mint például a medencék feltöltése.

Varga Viktor és édesapja
Varga Viktor az új lakótársait is beköltöztette már (Fotó: Szabolcs László)

Új lakótársak is beköltöztek

Viktor köztudottan a természet embere. Fontos számára, hogy olyan környezetben élhesse a mindennapjait, ahol eggyé tud válni a vadonnal. Legutóbbi látogatásunk során Viktor megmutatta, miként teszi számára komfortossá szeretett otthonát. A zenész azóta új lakótársakkal is gazdagodott. Instagram történetében osztotta meg, amint két nagyobb halat is elszállásol medencéjében, amit most tölt fel.

Varga Viktor új
Varga Viktor új lakótársa (Fotó: Varga Viktor / Instagram)

Viktor átadja magát a közönségnek

Az előadóművész hosszú évekre visszanyúló zenei múlttal rendelkezik, vagyis nem számít kis halnak a szakmájában. Egy korábban közzétett tartalmában arról is beszél, hogy teljesen megváltozott a zenészek jelenlétének minősége a közösségi médiában.

Ma már egész más minőségben van jelen egy előadó. Már az egész életük porondon van. Egész életünk színtere maga a porond. Már nem csak jó hangúnak kell lenned, vagy szórakoztatónak, hanem igenis át kell adni valamit magadból, azt ami hasznos a társadalomnak. És én tudod mit csinálok? Átadom a lazaságot és a szabadságot  – mondta Viktor a videójában.

Varga Viktor
Varga Viktor átadja a szabadságot a közönségének (Fotó: Kiss Albert)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16480166_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak a legújabb fotók a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willisről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20013_resized.jpg?avcount=1695758707
origo.hu

Itt a bizonyíték: az ukránok ki akarták provokálni a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16480550_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kalasnyikovval lőtték az embercsempészek a magyar járőröket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16480971_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Vidd el innen a pics...ba, mert hányok tőle” – Elszakadt a cérna Krausz Gábornál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16481129_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Németország és Franciaország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának, ha segítenek nekik megbuktatni a jelenlegi lengyel kormányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16479050_auto_resized.jpg
travelo.hu

Lenyűgöző látvány a Tiszánál: termetes halak ugráltak ki a vízből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19710_resized.jpg?avcount=1695758707
she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20000_resized.jpg?avcount=1695758707
life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20024_resized.jpg?avcount=1695758707
life.hu

A Lidl többet ad – az árstopnak vége, ám az áruházlánc továbbra is segíti a családokat(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19999_resized.jpg?avcount=1695758707
life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xibQ6aiFelhOcoSBpDzb5auD6UJHx8iwU1EvGgjW_vI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkzNDNkYzEwOGY4YTRhNTlhMGVlOTNlNjRiYmM1N2I5.jpg
ÁLLATKÍNZÁS

Ártatlan dolognak indult, végül betámadták a netezők Agárdi Szilvit