Hasplasztika

„Sírtam a kötözésen” – a kórházi ágyból jelentkezett be Horváth Gréta

N.T.

Létrehozva: 2023.09.23.

Kórházi ágyból tudatta az influenszer, hogy túl van a műtéten.

Mint ahogy arról a Bors korábban már írt, látványos változáson ment keresztül Horváth Gréta az utóbbi időszakban, ugyanis válása után közel 30 kilótól sikerült megszabadulni.

Horváth Gréta
Horváth Gréta legnagyobb álma vált valóra ezzel a műtéttel Fotó: Metropol

A gyönyörű édesanya büszke is a kemény munkával elért eredményére, amelyet követőivel is előszeretettel oszt meg a közösségi oldalán szexi képek kíséretében. De persze, ahogy az egy ilyen nagy fogyásnál lenni szokott, eléggé megviselte az influenszer bőrét, különösen a hasán, ami ellen mindenképp tenni szeretett volna Gréta, hogy 100 százalékosan élvezhesse új, bomba alakját.

Ezért úgy döntött, hogy bevállalja a hasplasztikát még úgy is, hogy tudta pokoli fájdalmakkal kell majd szembenéznie. A sztármami nem is húzta sokáig az időt, a minap már túl is esett a műtéten, amelyről a kórházi ágyából bejelentkezve számolt be az Instagram-oldalán.

 

Jó reggelt! Minden rendben volt, jól vagyok. Aki nem tudja / teljes hasplasztikám volt, izom varrással és új köldök kialakítással. Nem mondom, hogy nem fáj...mert de, nagyon. Igazából teljesen más fájdalom amit érzek, mint amire számítottam, vagy gondoltam. Ilyen izomláz szerű, néhol szúrós, csípős. Az első 24 óra a legkeményebb, utána könnyebb lesz az élet

 

– kezdte bejegyzését Horváth Gréta, aki azt is elárulta, hogy jelenleg még bent van neki 2 cső, azokat majd kedden távolítja el az orvosa. Beszámolójában azt is elárulta, hogy csövek kiszedését majd a varratok követik, majd kifejtette, hogy sírt az átkötözésen, de a boldogságtól, hiszen ezzel a műtéttel a legnagyobb álma vált valóra.

 

A lényeg, hogy nagyon nagyon boldog vagyok!!!! Tényleg el sem hiszem, hogy ez megtörtént velem!

 

– zárta bejegyzését az influenszer.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755543_auto_resized.jpg
origo.hu

Ascher Tamás megijedt, mert lebukott és megpróbálta eltüntetni, hogy Karácsony Gergelynek hízelgett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702171511
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754137_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a testbeszéd-szakértő: erről árulkodik Katalin hercegné friss fotója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755196_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belpolitikai kereszttűzben Macron az Orbánnal való találkozása után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756421_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Nélküle semmi sem lesz már olyan, mint amilyen volt” – elesett a disznóvágáson, majd órákkal később meghalt a családapa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756233_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp kritikája a lecserélt Szoboszlai Dominiknek is szólhatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702171511
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755297_auto_resized.jpg
travelo.hu

A szomszédunkban található Európa 2. legjobb pályaudvara

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756113_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tisztázta a helyzetet: ezért rohant ki vasárnap a stúdióból Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702171511
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702171511
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet