Indulat

Opitz Barbi édesanyja retteghet: mindent elveszíthet a sok családi balhé miatt

Zs.

Létrehozva: 2023.09.21.

Az énekesnő szülei lassan egy éve vívnak szélmalomharcot a lányuk választottjával. Szerintük Barbi mérgező kapcsolatban él, aminek véget kell vetni. Bármi áron...

Opitz Barbiról január óta szinte kizárólag olyan cikkek jelennek meg, melyek arról szólnak, hogy a választottjával, Serleg Alberttel veszekszenek, szakítanak, majd ismét kibékülnek illetve, hogy a szülei megpróbálják elválasztani őt a fiútól. Az ősök azonban eszköztelenek, sem szép szóval, sem fenyegetéssel nem tudják meggyőzni a gyermeküket arról, hogy változtatnia kellene. 

social media award
Albert és Barbi kapcsolatát nem nézik túl jó szemmel a szülők  Fotó: Nagy Zoltán

Egyre durvul a helyzet Opitz Barbiék körül 

A családi botrányok hangos veszekedésekkel kezdődtek, majd folytatódtak a nyilvános üzengetések, aztán a szülők, közülük is az édesanya szintet lépett: augusztus végén egy késsel a táskájában jelent meg a lánya albérleténél, majd – a fegyvert nem használta – dulakodni kezdett Serleg Alberttel, akin látványos karmolásnyomok keletkeztek. A tettére mindeddig nem tudott magyarázatot adni, de egy büntetlen előéltű édesanyáról könnyű elképzelni, hogy milyen elkeseredett lehetett, ha erre vetemedett. Az asszonyt ezek után a rendőrségen feljelentette a gyermeke és Albert, az ügyben a "BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított, amelyben egy középkorú nőt zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.”

Bajba kerülhet Opitz Barbi anyja

A rendőrségi nyomozásnak hamarosan vége lesz, utána kiderül, hogy megvádolják-e illetve, hogy mivel vádolják meg az anyukát. A tét óriási, hiszen az egész élete romokba dőlhet a gyermekét védelmező indulata miatt. A családhoz közelálló ismerősök szerint egyébként ezzel tökéletesen tisztában is van, aggódik amiatt, hogy esetleg elveszítheti a munkáját. Egyetlen reménye csak az, hogy kiváló munkaerőnek tartják, akivel az elmúlt évtizedekben soha semmilyen probléma nem volt. Az ismerőseik mindenesetre drukkolnak neki, hiszen egy kedves nőnek ismerték meg, aki nem tett mást, csak a gyermekét védelmezte. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/NrmEbFf3FneAdMdK8-2_BnGPGh2-Lk7LHBspBFJKJA8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhMmU2NmVlN2JlNzQ1OWJhZDNiZTFkYzQyYWY1MWY1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Botrányai miatt alig kíváncsi valaki Opitz Barbi dalaira – magánélete okozza a karrierje vesztét?

Barbi addig biztosan nem tud alkotni, amíg a gondolatai a családi botrányok körül járnak.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758538_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: a Nyugatnak elege van Ukrajnából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22802_resized.jpg?avcount=1702241413
origo.hu

Így vette át Karikó Katalin és Krausz Ferenc a Nobel-díjat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Heti Top: Kiderült a titok Stana Alexandráról, lebukott Hunyadi Donatella és táncpartnere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759654_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Beiktatták hivatalába Javier Milei argentin elnököt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757713_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szépek és vidámak: fantasztikus Vilmos herceg és Katalin hercegné karácsonyi üdvözlőlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759215_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az uniós csúcstalálkozó előestéjén találkozott Orbán Viktor Volodimir Zelenszkijjel (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22803_resized.jpg?avcount=1702241413
origo.hu

Káprázatos, szexi ruhában érkezett Tóth Gabi a TV2 show-jára - képek, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758278_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitört a pánik az M3-as metróállomáson: szörnyű baleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fotókon a pillanat: meghatódva vette át a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702241413
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/jWnZIRg2YNoJMlOlIo7gFDVTAtXaEEoRiLv573yLh-g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3NTQwZmJhMTI4MTQzMzBhMTY5ZGNjYjdhZWVlMzUw.jpg
Érzelmek

Eddig a pontig bírta sírás nélkül Tóth Gabi, kitálalt az elmúlt időszakról

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/hfJdY6Ed1jcmBBQESpOvoPgYWGmSpzSLGlahky-BLro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYmFjYzNhMmRhNDRhMzhhYThkMzUzZjE4MWY1YWEw.jpg
Bemutató

A Karthago együttes tagja nem hagyta szó nélkül Kiszel Tünde új naptárát - videó