Peter Srámek sikert sikerre halmozott az elmúlt évben, miután hosszas felkészülés és munka után Jimmy hangjaként szerepelt a Király c. sorozatban és több számot is megjelentetett. Ez meghozta számára a várva várt sikert, amit az is bizonyít, hogy még a születésnapján is fellépni volt.
– Tegnap volt a születésnapom, 30 éves lettem. Ugyan tegnap fellépésekkel töltöttem a napot és nem tudtam ünnepelni annyira, de most pont Szlovákiába utazom, ahol várnak rám barátok, rajongók és a család, hogy bulizzunk egy jót és ünnepeljünk. Még Delhusa Gjon is ott lesz, elfogadta a meghívásomat. Két nappal ezelőtt még egy képet is kaptam magamról születésnapi ajándékba, amin egy királyként vagyok feltüntetve – kezdte a Borsnak az énekes, aki elnyerte a zenészvilág egyik legmegtisztelőbb évente kiosztásra kerülő díját.
Peter Srámek élete eddig is nagyon különleges vizeken evezett, de ebben az évben minden a feje tetejére állt. Sorsfordító évet tudhat maga mögött.
– Ebben az évben rengeteg minden történt velem. Fonogram-díjas énekes lettem, megjelent a sorozat és vele együtt az új dalok is, melyek közül több sláger lett. Megváltozott az életem, és őszintén ez volt az, amire mindig is vágytam – jegyezte meg Srámek, akinek olyan, hogy nyár, idén már nem létezett.
Idén nyáron fellépésről fellépésre járt Srámek, de a sok munka közben volt ideje gondolkozni az új céljain, amiket meg is osztott velünk.
– Sok új embert ismerhettem meg, amivel jön az is, hogy ebből a rengeteg impulzusból számtalan új dal fog készülni. Az a célom, hogy a következő évem legalább fele olyan sikeres legyen, mint ez, mert akkor már boldog leszek! Szerintem ezzel nem is lesz probléma, mert már most gyűlnek a dátumok jövő nyárra – mondta Srámek, aki azt is hozzátette, hogy következő célja egy saját nagy Budapesti koncert, ami a magyarországi Király turnéval hamarosan meg is érkezhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.