BOTRÁNY

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

Minion

Létrehozva: 2023.09.21.

Mindenki találgat, hogy vajon mi történhetett G.w.M-mel, aki állítólag azért mondta le az egyik fellépését, mert komoly veszélybe került az egészsége.

A rajongók aggódnak G.w.M-ért, mivel a rapper semmilyen információt nem közölt azzal kapcsolatban, hogy miért mondta le az egyik koncertjét. Az Abaújszántón működő művelődési ház közleményéből annyit lehet tudni, hogy kórházba került.

“Most kaptuk a rossz hírt! G.w.M. betegség miatt kórházba került, így sajnos lemondta a Szüreti Mulatságon való fellépését. Bízunk benne, hogy a műsor közvetítője ilyen rövid idő alatt is talál hasonló színvonalú fellépőt!  

Megértésüket köszönjük!

Jelentkezünk hamarosan!”

– áll a művelődési ház hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Felkorbácsolta a kedélyeket

A hírt egy reddit felhasználó is megosztotta, a poszt alá pedig igencsak érdekes hozzászólások érkeztek.

“Én ha abaújszántói lakos volnék, most tuti elkezdenék kukákat gyújtogatni meg lámpaoszlopokat kidönteni!”

– írta az egyik kommentelő szarkasztikus hangnemben, míg más, érdekes információt osztott meg a többiekkel.

“Nem került kórházba, otthon PS-ezik… Edina rakta ki kb 2 órája. Beteg, de már jobban van”

– jelentette ki határozottan a hozzászóló, valamint a szöveghez a szóban forgó fotót is csatolta. A képet Kulcsár Edina készítette G.w.M-ről, miközben a sztár az otthonában PlayStation-ön játszik.

Fotó: Reddit

Valóban félreértés történt?

A fotó alatt elszabadultak az indulatok és a legtöbben nyers véleményt fogalmaztak meg a rapperről.

“Ha engem beutalnak a kórházba, mert olyan beteg vagyok, akkor szerintem az ágyat nem tudnám elhagyni, nem hogy játsszak”

– vélekedett valaki a megosztott kép láttán, az indulatokat pedig még inkább felkorbácsolta a tény, hogy az ominózus fotót Edina rövid időn belül törölte.

“Azt hazudta, hogy kórházban van, miközben otthon hever? Az ostoba felesége pedig lebuktatja? Ajaj, nem lesz ez így jó.”

Persze olyan felhasználó is volt, aki a védelmébe vette a rappert. Többen osztották a véleményét, vannak akik úgy gondolják, csupán egy egyszerű félreértés történt.

“Gondolom bementek, de hazaküldték, ettől még lehet beteg és lehet fellépésre képtelen állapotban. Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem kedvelem őket, sőt… Lehet mikor lemondta a koncertet akkor éppen kórházban volt kivizsgáláson, mert odaküldte a háziorvos. Az, hogy a szervező ezt hogyan kommunikálja, az az ő dolga.”

Hogy egészen pontosan miért került kórházba, azt továbbra sem lehet tudni, G.w.M-et lapunk munkatársa kereste ezzel kapcsolatban, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el. A róla szóló hírekre azonban reagált a Instagram-oldalán és tisztázta a félreértéseket.

"Tényleg voltam kórházba, de itthon vagyok, kiengedtek, gyógyulgatok. Ez a hétvége valójában elmarad, viszont jövő héttől szerintem már tudjuk tolni ezerrel tovább. Azon vagyok, hogy mihamarabb felépüljek, de nyugi, megmaradok!" 

– mondta a rapper az ágyban fekve, akin valóban látszik, hogy nincs túl jó bőrben. 

 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716873_auto_resized.jpg
origo.hu

Megvédte Szoboszlait világsztár csapattársa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16717004_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már a szakértők is megkongatták a vészharangokat: nagyon nagy veszélyben van Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő pletyka terjed: Vajna Timinek köze van ahhoz, ami Damu Roland sírhelyén történik?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716175_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai látogatása szárnyakat adott a Lipcsének, kapusgólpassz a City ellen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22372_resized.jpg?avcount=1701256211
origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715561_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dermesztő jóslatok: a Balkán Nostradamusa szerint ezek várnak ránk 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716811_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jelenleg is küzdenek az orvosok a kétéves kisfiú életéért: véletlenül "megszaladt" a dada keze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716517_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A hideg is kiráz: földönkívülieket ábrázoló barlangrajzokat fedeztek fel - fotók

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/y8CIjGjBrKcvyYqbsVtWoNd5gixMyG482_6ijBXzVkU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNDk5MjU4MDZjNzQ0OTJiNTkzNzA4MzkxNzNhMWRm.jpg
Titkok

Lehullt a lepel Krausz Gáborék titkáról