Hajmeresztő fotót tett közzé a Facebookon Frédéric von Anhalt herceg, a 2016-ban elhunyt Gábor Zsazsa özvegye! Az idős férfi épp a gyönyörű német településen, a mindössze 7209 fős lakosságú Mittenwaldban kocsikázott a luxusjárgányával, amikor megpillantott az égbolton egy gyönyörű szivárványt.
A látvány annyira megérintette a német üzletembert, hogy elhatározta, megörökíti a pillanatot. Ennek érdekében előkapta a telefonját, és lefotózta a szivárványt, mit sem törődve azzal, hogy vezetés közben ez életveszélyes mutatványnak számít, még akkor is, ha Mittenwaldban nincs túl nagy forgalom. Ez még nem minden, von Anhalt a közösségi médiában is elbüszkélkedett azzal, hogy mennyire felelőtlenül sikerült viselkednie.
Frédéric nem állt meg Németországban, Svájc felé vette az irányt, de a viselkedésén nem változtatott semmit. Az ottani sztrádán is sikerült egy olyan képet készítenie, ami miatt senki sem lenne rá túl büszke.
Nagyon úgy tűnik, hogy a herceg szereti kísérteni a sorsot, ugyanis idén januárban súlyos autóbalesetet szenvedett, az ujjából le is kellett vágni egy darabot. A német üzletember a közel félmillió dolláros (180 millió forint) Royce Rolls Phantom Drophead Coupéjával kocsikázott Beverly Hillsben, amikor valaki belerohant. Azonnal kórházba kellett vinni, ahol megműtötték, amelynek során a jobb keze gyűrűsujjának egy részét amputálni kellett.
– Az orvosoknak a csontot is el kellett távolítaniuk ahhoz, hogy össze tudják varrni az ujjam, így utóbbi egy részét levágták. A vállam kifordult, a bal karomat nem tudom megemelni, de az egész testem is sajog a fájdalomtól. Három napot töltöttem kórházban, a napokban pedig újra be kell feküdnöm emiatt – sorolta panaszait akkor az egyik napilapnak Gábor Zsazsa özvegye.
Nos, igazán lehetne egy kicsit óvatosabb!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.