Megint külföldre ment Young G, nem akármilyen társasága volt az úton

Young G Béci
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 05. 16:00
Béci szinte ki sem pakolt a kanadai útja után, és máris kocsiba pattantak egy olaszországi kalandra. Young G mindig nagyon várja a családi nyaralásokat, hogy együtt élvezhesse a jó időt kislányaival és szerelmével.
Cs.I.G.a

Nemrég érkezett haza Young G Béci kanadai körútjáról, de aztán újra útra kelt és családjával Olaszország felé vették az irányt. A rapper azt is elmondta a Borsnak, hogy nagyon szeretik az országot és a ételeiket is. Számára a legnehezebb az volt, hogy visszaálljon az időeltolódás miatt, hiszen körülbelül egy héttel a kanadai útja után máris indultak.

– Az átállással voltak gondjaim, amikor Kanadába megérkeztem és vissza is. Próbáltam fennmaradni is, hogy hamarabb szokjak vissza. Korábban nem volt probléma, most, ahogy "idősödöm” megszenvedtem. Ráadásul a kettő között volt két fellépésem és úgy indultunk útnak. De szerencsére nem volt olyan nagy a távolság, mert csak hat és fél órát utaztunk, aminek a felét a gyerekek átaludták, a másikat pedig elszórakozták – mosolygott Béci, aki azt is elmondta, hogy nagyon hálás ezekért az utakért, amit a gyerekekkel élhet meg.

Imád a lányaival utazni a rapper (Fotó: Rácz Béla)

Bibionéban voltuk, nagyon kedves barátainkkal voltunk együtt. Náluk is van egy kisgyerek, így három kölyök szórakozott körülöttünk. Persze ezek a nyaralások nekünk nem igazán a pihenésről szólnak – nevetett. – Ennek ellenére nagyon szeretjük az ottani várost, a homokos tengerpart fantasztikus, nagyon gyerekcentrikus a hely. Jobban is éljük az olasz ételeket, Norinával nagyon sokszor főzünk paradicsomos, tésztás finomságokat – mesélte a rapper, aki édes tehernek nevezte a mostani olaszországi utat.

Visszatérne Velencébe romantikázni is (Fotó: Rácz Béla)

„Egyszer majd kettesben is visszatérünk romantikázni”

Egyik nap átmentünk Velencébe is, arra nagyon figyeltünk, hogy ne a legmelegebb időben tegyük ezt, így estébe nyúlóan fedeztük fel a várost. A gyerekek is élvezték, persze a nap végére már izomlázam is volt. Úgy gondolom, jó kondiban vagyok, de a babakocsi emelgetése, a sok lépcsőzés kifárasztott rendesen

 – viccelődött. – A feleségemmel mindig elhatározzuk, hogy egyszer majd kettesben is visszatérünk romantikázni – mondta Young G.

Béci azt is hozzátette, hogy fizikailag tényleg kifárasztják ezek az utak, de visszagondolva mindig egy csodálatos emlék marad. Azonban a családnak nem ér véget a nyári kalandozásuk, nemsokára egy újabb európai országot, Máltát is meglátogatják, mert a rapper keresztlánya ott lakik és fellépései is lesznek a szigetországban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.