Bölcsi

"Van bennünk félelem, hogy beteg lesz a kislányunk" – Young G Béci attól tart, skarlátos is lehet a lánya

Cs.G.

Létrehozva: 2023.05.04.

Egyre több a skarlátos megbetegedés az óvodákban és az iskolákban, nem csoda, hogy a rapper is félti a kislányát a fertőzéstől.

Az utóbbi hetekben egyre több helyről hallani skarlátos megbetegedésekről a gyerekek körében. Már akad olyan budapesti óvoda, ahol több a hiányzó, mint a jelen lévő gyerek. Ráadásul a betegség a felnőttek körében is terjed. Young G Béci kisebbik lánya épp most lett bölcsődés, így érthető, ha szülei aggódnak érte. A rapper a Ripostnak arról beszélt: tudja, hogy előbb-utóbb a gyermekük is megfertőződhet, ugyanakkor nagyon örülnének neki, ha ez mégsem történne meg. 

Persze van bennünk félelem, hogy beteg lesz a kislányunk, de úgy gondoljuk, ez szükséges, hogy erősödjön az immunrendszere.

 Most még könnyebben átvészeli a betegségeket, később pedig az óvodában, vagy az iskolában már sokkal ellenállóbb lesz. Több barátunk – akiknek szintén bölcsis a gyereke – azt mondta, hogy általában egy hetet van az ő lurkójuk az intézményben és két hetet otthon, mert állandóan elkapnak valami nyavalyát – kezdte Béci, aki persze reménykedik, hogy a jó idő miatt talán elkerüli a családját a betegség. Mi sem lenne jobb hír, ugyanis nemrég még arról kellett beszámolnunk: ő és felesége is ágynak estek, ráadásul akkor a kórságot gyermekük, Rebeka is elkapta.

Rácz Béci és felesége nagyon büszkék a lányukra   Fotó: Szabolcs László

A szülők egyébként nagyon büszkék kislányukra, aki igen gyorsan beilleszkedett: 

– Szerencsére jól érzi magát a gyerekek között, egyre többet van velük, bízunk benne, hogy nem viseli meg, ha már nem leszünk ott vele mindennap. Már jelet is kapott, a pillangó lett az övé – árulta el Béci, aki arról is beszélt: azért döntöttek a bölcsi mellett, mert mindketten nagyon elfoglaltak, emellett azt szerették volna, ha Rebeka gyerekek között, társaságban van.  

– Sokat tanult már most is a többiektől. Nagyon energikus és vidám gyermek. Nagyon érdekes, de korábban sosem ült le az ebédhez, viszont a bölcsiben már erre is rászokott. Azt is nagyon szeretnénk, ha szociálisan érzékeny kislány lenne.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek