Kulcsár Edina vallomása: „Lehet, hogy túl érzelmesen élem meg ezeket…”

Nina
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 26. 10:30
A háromgyermekes anyuka életében jelentős változás áll be.
KL

Kulcsár Edina számára a nyár utolsó napjai igen mozgalmasan telnek. A korábbi szépségkirálynő nemrég elvitte kisfiát egy budapesti strand kalandpályájára, kislányát pedig utoljára kísérte el a bölcsibe.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina kislánya jövő héttől már óvodás lesz (Fotó: TV2)

Nina augusztus 25-én volt utoljára bölcsödében, így jövő héttől már két óvodás gyermeke lesz Kulcsár Edinának. A csinos modell a közösségi oldalán osztotta meg az ezzel kapcsolatos érzéseit.

Hihetetlen érzés anyukaként megélni az olyan eseményeket, amiken keresztül még inkább látom, hogy már megint mennyit nőttek a gyerekek, ráadásul azzal is tisztában vagyok, hogy ennek az utazásnak még nagyon az elején vagyok! Lehet, hogy túl érzelmesen élem meg ezeket... Szóval jövőhéttől már 2 ovisom is lesz.

– fogalmazott posztjában Kulcsár Edina.

A kommentek között többen saját történetüket is megosztották a csinos modellel.

− Nekem is most kezdi a kislányom az ovit. Hihetetlen hogy elrepült az idő. Nekem is két ovisom lesz már. A harmadik pedig 3 hónapos baba – írta az egyik rajongó.

− Én anno a fiaimnál még a középiskolai első szülőin is elbőgtem magam – mesélte egy másik hozzászóló.

Kulcsár Edina bejegyzése és Ninával közös fotója ide kattintva tekinthető meg.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.